Rövid beszámoló a pécsi monarchista előadásokról (letölthetőek)

2008. jún. 12.
-A +A
  Barcsa
-
Share/Save

Egy szíves meghívásnak tettünk eleget azzal, hogy 2008. június 10-én Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában három előadást tartottunk a Magyarországon is vállalható monarchista alternatíváról, az apostoli királyságunk valóságáról. A félig megtelt nagyelőadó, és az a tény, hogy a megjelentek fele kifejezetten nagyon fiatal volt bizakodással töltött el minket. Másfél órára terveztük, mindennel együtt azonban három órás lett az egész ankétunk, ami annak is köszönhető volt, hogy utána meglehetősen szép számban voltak, egészen különböző, de mindig konkrét kérdések, amelyekre válaszolnunk kellett. Az előadásokat rögzítette a Szent Korona Rádió egyik helyi munkatársa is. Itt meg lehet hallgatni őket teljes terjedelmükben. A rendezvény után pedig többen vásároltak a Miles Christi konzervatív-katolikus / monarchista folyóiratból is példányokat, amelyekben az előadók korábban publikáltak. Összességében egy eredményes, nagyon is reménykeltő estét tudhatunk a magunk mögött. Ráadásul a szervezők megígértették velünk, hogy ősszel csináljunk ráadást is, amelyet örömmel ígértünk meg.

Az alábbiakban álljon itt néhány videó, amelyek talán minden további unalmas szöveges beszámoló helyett nagyobb érdeklődést tudnak kiváltani a kedves olvasókban. (A technikai megvalósítás talán nem mindig a legszerencsésebb, de talán így is sikerül valamit átadni, ami hasznossá tud válni majd többeknek.)

Békés Márton előadásából ("A becsület rendszere") részlet.

Pánczél Hegedűs János ("A királyság, mint jelenkori alternatíva") előadásából részlet.

Ezúttal is szeretnénk megköszönni Czeininger Tamásnak és Várszegi Csabának a szervezést, minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével megtisztelt minket. Reméljük, hogy ez valóban csak a kezdet volt, s ezúttal is várjuk az észrevételeket, véleményeket itt az oldalon. Ha pedig valaki máshova is szeretne szervezni ilyen előadást, akkor bátran jelezze nekünk!

Mind a három előadás letölthető a Szent Korona Rádió jóvoltából INNEN.


(Regnum!)

Címkék: | A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
 
 
 



Regnumportal.hu