Idén, 2009-ben is összegyűlünk egy fagyos, borongós őszi napon Cirák és Dénesfa között a Királykápolna előtt, hogy Boldog Károly királyra emlékezzünk és arra a tettre, amikor az ezeddig utolsó törvényes királyunk személyesen akarta visszavenni trónját. Lehetünk vagy százötvenen a csípős őszi délutánon, az ország minden részéről. A szentmisét idén Ft. Bak Tamás atya, a korábbi szokásnak megfelelően helyi plébánosokkal közösen koncelebrálta.

A szentmisén együtt hajolunk, együtt áldozunk, együtt imádkozunk. Tamás atya Boldog Károly király életútját példaként állítja a magyar és az európai politikusok számára és a szent életű király vállalásai kapcsán a család megtartó erejéről beszél, illetve arról, hogy a család szentségi kapcsolaton alapszik. A szentmise kétnyelvű – tekintettel arra, hogy idén jelentős azoknak a száma, akik Ausztriából jöttek ide, hogy tiszteletüket tegyék császáruk emléke előtt.

A szentmise közben és a végén újra és újra együtt zengjük Boldog Károly király emlékére írott éneket;

Szent királyunk koronáját,
Magyaroknak szép országát,
Isten örök rendelésre szánta;
Boldog Károly nemzetünknek hű királya.

Szép erényes életével,
Hősi Krisztus-követéssel,
Apostoli keresztútját végigjárva,
Számkivetve jutott el a Golgotára.

Magyar népe visszavárja,
Ragyog töviskoronája,
Egyházunknak közbenjáró példaképe,
Őt követve jussunk el az üdvösségre.

A szentmise után fotózás (Tamás atya ragaszkodik hozzá, hogy a monarchista zászlóval is meg legyen örökítve), beszélgetések, tiszteletünket tesszük az ereklyék előtt és a Kápolnában is. A hagyományőrzők a nyári ruhában egy kicsit átfagytak, de nagyon örülnek, hogy itt lehetnek (az ország másik végéből jöttek), és ígérik, hogy jövőre is eljönnek mindenképpen. Merengünk a vörös kőből készült kút előtt (az egyetlen, ami megmaradt a Kápolnán kívül az eredeti ligetből), és újra megállapítjuk, hogy ez a hely a királyságunk pusztulásának is a szimbóluma. Amit az orosz nem tudott elhordani, azt elhordták a téeszesítés idején (vörös kőkerítés, vaskapu), ami pedig megmaradt, azt csak a Szentlélek tartotta meg, hiszen a Kápolna évtizedekig üresen állt a fák között. Romosan, elhagyatva, üresen. El nem bontották, fel nem újították, de meg sem feledkeztek róla teljesen. Jász László atya, a helyi plébános megemlíti, hogy helyiek emlékezetéből soha nem lehetett kitörölni sem Kápolnához fűződő tiszteletet, sem pedig a Cziráky grófok emlékét, akik annyit tettek a környék felvirágzásáért. Hajdan nemesek, előkelőségek és hírességek, valamint az egyszerű emberek jöttek el ide zarándokolni a régi Magyarország egész területéről. Most mi vagyunk csak itt maroknyian, igaz több szervezetet is képviselünk, de leginkább annak igényét, hogy változást szeretnénk.

A szentmise után a plébánián gyűlünk össze egy kis meleg italra, agapéra, mielőtt mindenki nekivágna a hazafelé vezető útnak. Baráti beszélgetések, új kapcsolatok, új tervek szövődnek az öreg plébánia falai között. Lassan kiderül, hogy valóban az ország minden pontjáról jöttek emberek, hogy részt vehessenek a szentmisén, igazi zarándoklat tehát ez a mai nap mindenki számára, legtöbbünknek egész napos program az oda-vissza úttal, amelyre az időt a családtól és szeretteinktől vesszük el. Kaczmarski Balázs remek emléklapokat, plakátokat, fotókat, festményt hozott Boldog Károly királyunkról és arról a korszakról, amelyre mindannyian szívesen emlékezünk vissza. Mindezek most közkézen forognak. Baráti, meghitt és nagyon emberséges és közvetlen a zarándoklatnak vége, sokan érezzük úgy, hogy valami elkezdődött, hogy újra van értelme ide jönni, annyi évtized után, sikerül a hely szelleméből valamit magunkkal vinni.

Jövőre ugyanitt találkozunk!

Köszönet a szervezésben a segítségért; Kaczmarski Balázs, Turner Gábor, Bicsák Nikolett, Ft. Jász László, Uhel Péter, Őrhegyi István, Hittig Gusztáv.

(PHJ - Regnum!)

A háttérkép:

(Jobb egérgomb, "mentés másként")