A magyarság joggal lehet büszke szent királyaira, illetve uralkodóházainak megannyi más szent és boldoggá avatott tagjaira. A legutóbb boldogok közé emelt, ez idáig utolsó királyunk, IV. Boldog Habsburg-Lotharingiai Károly példája is azt bizonyítja, hogy a Szent Korona országának virágai nem törettek le az Árpád-ház kihalásával, hiszen még a XX. században is hozhatott áldott hajtást.
IV. Boldog Károly király ünnepét október 21-én ünnepli a katolikus Egyház, eltérvén attól a szokástól, miszerint a szent életeket földi haláluk és egyben mennyei születésnapjukkor ünneplik – október 21-e ugyanis nem Károly halálának, hanem menyegzőjének napja, amivel az Egyház Károly példás családi életét kívánja hangsúlyozni.
Ehhez a példás családi élethez Károly királynak nagyszerű társ adatott: Bourbon-Pármai Zita (1892-1989). Ahogy szentéletű uralkodónk az esküvő napján mondta: “És most egymást kell a mennybe segítenünk!” S úgy látszik, ez nem csak Károlynak, de Zitának is sikerült.
December 10-én csütörtökön jelentette be az ez idáig utolsó magyar királyné boldoggá avatási eljárását Yves Le Saux, a francia Le Mans városának érseke. Érdekesnek tűnhet talán, hogy nem Svájcban indítványozták a boldoggá avatást, hiszen Zita királyné életének utolsó 20 évét a Svájcban található Zizers község Szent János-apátságban kialakított idősek otthonában töltötte.
Zita királyné boldoggá avatását végül azért Le Mans érseke indítványozta, mert Zita 1909-től ugyanis Solesmesben tanult a bencés nővéreknél, majd később, 1926-ban a solemnesi bencés kolostor oblátája (világi tagja) lett. Zita engedélyt kapott, hogy minden évben itt töltsön három hónapot, így mindent egybevetve 4 évet töltött a kolostorban. A királyné lelki élete itt elmélyült; minden nap 5:30-kor kelt, zsolozsmázott, meglátogatott több misét (általában hármat) és elimádkozta a Rózsafüzért.
Nem csak ő, de családja is több ízben kötődik a bencés nővérekhez – a királyné három nővére lett bencés apáca.
Zita oltárra emelésének oka, hogy igazi példa lehet, mint feleség és édesanya. Valamint szilárd hite is példaadó: meg kellett élnie, ahogy nemkívánatos lesz mind ő mind férje országaikban, valamint alig 11 évnyi házasság után, és a 30 éves királyné szörnyű csapásként özvegyen maradt nyolc gyermekkel.

Örvendetes, hogy egy házaspár lesz immár boldoggá avatva, hiszen ez kiemeli a szentségi házasság szükségességét, realitását és gyümölcsöző voltát. S ne feledjük azt sem: Károly és Zita királyi pár voltak, s gondolkozzunk el azon, hazánknak még hány szent királyt adhatna égi királynőnk, a Boldogságos Szűz Mária.
Ima Zita királyné boldoggá avatásáért
Mennyei Atyánk, te Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak megaláztatása által megszabadítottad a világot; őt pedig, aki király volt, de értünk szolgává lett és odaadta életét sokakért, felmagasztaltad.
Add jóságosan, hogy szolgálódat, Zita királynét, Egyházad oltárain tisztelhessük. Benne a hitnek, a próbatételek idején is élő reménynek és a te isteni gondviselésedbe vetett rendíthetetlen bizalomnak csodálatos példáját adtad nekünk.
Add kérünk, hogy férjével, Boldog Károly királlyal együtt a házastársak számára a hitvesi szeretet és hűség példaképe, a családok számára pedig a keresztény nevelés tanítómestere lehessen. Zita királyné minden nehézség közepette kitárta szívét az emberek, különösen is a legszegényebbek felé. Add, hogy ezért mindenki számára a szolgálat és a felebaráti szeretet példaképévé válhasson.
Közbenjárására hallgasd meg kérésünket (itt röviden megemlíthető a kérés), Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen.
Miatyánk, három Üdvözlégy, Dicsőség.
Fordítás, kompiláció, szöveg; Bicsák Nikolett.
Források: www.kreuz.net, www.newliturgicalmovement.org
Hivatalos honlap: www.beatification-imperatrice-zita.org








