Nem azért mondom, hogy másokat megsértsek, de sok töketlen fiatal felnőtt férfit ismerek. Közös jellemzőjük a döntésképtelenség, a léhaság és a feminim tulajdonságok széles tárházának felvonultatása. Igazából ők még nem férfiak csak hímek, azt gondolom. Hímpéldányok. A teremtés és a Teremtő ereje által megkapták az esélyt, hogy férfiak legyenek, de azzal nem nagyon tudnak mit kezdeni, hogy ezért nekik is tenniük kellene valamit. Így most töketlenek és próbálnak úgy tenni, mintha. De az álca lehull, nagyon gyorsan, mert az elvárás megvan feléjük. A férfinak nem lehet csak "úgy tenni, mintha". Ez az álca a leginkább a legkellemetlenebb helyzetben hullik le;akkor amikor egy nővel találkoznak vagy egy igazi nőre vágynak. Szinte már közhely, hogy a nők jelentős része korábban lesz nő manapság, sőt nőies, mint ahogyan a hímek, férfiasak vagy éppen férfiak. Szánalmas helyzet ez, társadalmunk tótágas helyzetét, romlását, igazi zuhanását önmagában is mutatja.
A modern társadalom egyik sajnálatos, ugyanakkor szükségszerű velejárója a családok atomizálódása, se apa, se anya, se testvér, csak emberek, fogyasztók és leginkább "egyéniségek". Ennek okát mindenki másban látja, de általános tényként senki sem kérdőjelezi már meg. Richard Rohr amerikai ferences szerzetes a kérdést az üstökénél ragadja meg, amikor összekapcsolja azt a hiteles férfimagatartás visszaszorulásával, annak majd teljes eltűnésével ebben a modern tömegtársadalomban. A csonka család, sérült egzisztenciák egyik elfelejtett alapjának azt tartja, hogy egyszerűen eltűntek a jó apák a családból és elvesztek az igazi férfi princípiumokkal rendelkező férfiak a társadalomból. Egyszerűbben fogalmazva;nincsenek igazi férfiak már.
A probléma súlyosságát mi is érezzük, elég, hogyha egy partyfotókat felvonultató oldalt megnézünk. Mindezek az idők jelei, de Rohr könyve attól igazán nagyszerű, hogy nem éri be annyival, hogy a problémát felveti, hanem annak adekvát megválaszolására is vállalkozik, sőt tulajdonképpen könyvének legnagyobb része maga a válasz, az orvoslat és javaslat a hiteles, “igazi vad férfi” megvalósítására a magánéletben.
Rohr válasza vallásosan keresztény, ugyanakkor lebilincselően egyszerű és magabiztos is. Nem érdekli, ha valaki nem vallásos, azt is egyszerűen lefegyverzi azzal, hogy a logikája jobbára kikezdhetetlen. Kiindulópontja ugyanis a lélek és nem a külső, mindennapi világ. Elveti az olyan kisstílű játékszereket, mint a pénz, a szex, a drog és a hatalom. Igaz, valahol azt feltételezi, hogy ezekkel érintkezik is az olvasója, van róluk valamilyen - negatív vagy éppen pozitív - tapasztalata.
Ezek azonban olyan eszközök, amelyek csak a férfi tévútjához kellenek, az ún. "macsó típushoz" (szerény megjegyzésünk, hogy a mai hímek nagyobb része még ezt a szintet sem képes megvalósítani, csak utánozza képes magazínok alapján, és azt gondolják, hogy divattervezők tanácsait utánozva maguk is"kemény férfiak" lesznek). Az igazi férfi a keresésében a nővel valódi kapcsolatra lép, életének társával egységet alakít ki (házasság), eggyé olvad vele és segíti, megérti őt. Rohr szerint azonban ez csak egy közbülső , ugyanakkor nagyon fontos állomás, mert a férfinak tudnia kell ezen túl is lépnie, is itt jön a kötet igazi nóvuma, de csak akkor, ha erre mód nyílik és képes felismerni saját energiáit, van életcélja, amely azonban nem a mindennapi káprázat területén mozog csupán, hanem a tudatosságot és az autoritást fejleszti ki magában.
Ezt a típust hívja Rohr a “szent férfinak” és ezzel nagyon is feladja a leckét mindenkinek. Hiszen a "szent" nem feltétlenül a kanonizált formában értendő itt, hanem az önmagam meghaladása értelmében, amely a transzcendens felé nyitott.
Könyvében nem hagy kétséget afelől, hogy ő maga is erre tart és, hogy mindaz, amit ír megvalósítható kemény munkával és harccal. Szavainak egyszerűsége, közvetlen stílusa lenyűgöző, amellett, hogy mindaz, amit ír tanítójelleggel teszi. Rohr könyvének tartalma valamit megmozgat a férfiemberben és átértékelésre készteti. Az ember sürgető feladatának érzi realizálni azt, ami bennünk szunnyad, teremtésünk óta. Jó példa lehet, hogy egy középkorú meglett férfi ismerősöm ezt a kötetet kapta rokonaitól azzal a felhívással, hogy csak akkor legyen keresztapja gyermeküknek, hogyha legalább meg tudja valósítani mindazt, ami ebben a könyvben szerepel. Az ismerősöm erősen elgondolkodott a könyv elolvasása utána és nem vállalt. Időt kért. Kérdés, hogy mennyit kapott?
PHJ
[Richard Rohr: A férfi útja, Ursus Libris Bt., 2001]
Regnum! RSS
Hozzászólás RSS
Hozzászólások
Bizony ez általános. A legjellemzőbb a tudatosság hiánya. Csak úgy bele élik az emberek az életüket a világba. Nem könnyű egy ilyen környezetben tudatos emberként viselkedni férfiként élni. Nehéz a helyén kezelni többek közt a nemiséget, szexualitást is, úgy, hogy minden ez ellen szól, mindenütt. A posztmodern, sikert és változékonyságot fetisizáló világ pedig csak kiröhög, jobb esetben lehülyéz és azt mondja, hogy majd csak rájössz, ha benő a fejed lágya.
Egységre, stabilitásra pedig nincs a sikeres embernek igénye. Ez az antiférfi, hiszen, mivel igénye nincsen, nem tudja és nem is akarja megteremteni ezt a stabilitást akkor, amikor az ő feladata lenne. Így érthető, amikor Hamvas szembeállítja a sikert, aminek a színhelye az utca, a dicsőséggel. Az antiférfi nem vágyik dicsőségre, ahogy - mivel a posztmodern kor gyermeke - vallja azt is, hogy semmi sem örök, folyamatosan mozogni, haladni kell. Így természetes, hogy fel sem tudja fogni a háborút, annak miértjét, ami a klasszikus férfiassák próbatere. El nem tudja képzelni, hogy egy házasság idős korig, halálig boldogan tartson, azt mondja az nem normális. Nem tudja felfogni, hogy mit lehet egy nőben (a nőben!) öt vagy ötven év után szeretni, tisztelni, felmagasztalni és ezt a biológiára fogja. Így észdöntéseket, intellektus mentén képtelen is a nőkkel kapcsolatban hozni, a nőhőz, nemiséghez, szexualitáshoz való hozzáállása egy tizenhat éves srác szintjén leledzik ötven évesen is. Jó eséllyel egyedül hal meg, főleg ha a siker nem tart ki öregkoráig.
Ebből kitörni, tudatosan élni, férfinak lenni; ez, így, hatalmas kihívás és kevés a barát, annál több az ellenség. Főleg ha a fiatal férfi még az út elején találja magát..
Nagyjából egyetértek, de ugye a hadszíntér mint a klasszikus férfiasság próbatere csak akkor lehet igaz, ha klasszikus hadviselésben gondolkozunk. A modern hadi technika, a modern harcmodor a távvezérelt rakétáival, műholdas rendszereivel, gázokkal és egyéb alattomos eszközeivel közel sem nevezhető férfias próbának. Ahogy az amerikai mondja: get the job done! Továbbá minden háborúra jellemző a szükségtelen károkozás és civileken kitöltött indulatok, mészárlások. Leszögezném, hogy maga a küzdelem, a harc fontos, de milliókat belekényszeríteni, hogy egymás belét ontsa barbárság. Barbárság alatt kifejezetten az eszköztelenséget értem, annak a szellemi tőkének a hiányát, ami megoldást (nem elsimítást) keresne és találna a problémákra. Ugyanakkor a párbajban viszont mégis inkább hiszek. A férfiatlanság okát az önrendelkezési lehetőségek hiányában, a kiszolgáltság illúziójában és az ezt eredményező, élesen érződő kiszolgáltatottságban látom.
Az sem elhanyagolandó tény, hogy egy 4 évente cserélődő vezetői réteg semmiféle szellemi stabilitást nem tud adni a lakosság számára. Gyakorlatilag, ahogy a cikk is indul, valóban nincs, vagy alig van hiteles férfi példakép. A generációmat az igazi lázadók nevelték, akik közben elfelejtettek új értéket teremteni, így szabadság vágyunk a szabados életvitelbe temetődött. Hiszem, hogy az igény az igaziságra ismét visszaáll a majd újonnan érkezőkkel.