Modern társadalmunk nemessége

"...nem lehet elégszer ismételni, hogy monarchistaként a nemesi családok tagjait ugyanúgy tisztelnünk kell, mint a dinasztiát, még akkor is, ha a kommunista diktatúrának köszönhetően a legtöbben ma átlagemberek szintjén élnek, nekünk különbséget kell tenni köztük és az többi polgár között. Mert aki királyságpárti annak egyben szükségszerűen nemességpártinak is kell lennie!"

(A bélyegképen az egyik utolsó magyar nemesi levél látható, amelyet Boldog IV. Károly királyunk adományozott 1918-ban)

Írta: Bérces Ádám

Előző írásomban a királyi családok és a modern társadalom viszonyát boncolgattam kicsit, elsősorban a téma érzelmi aspektusait figyelembe véve. Szóba került, hogy miért szerepel például az angol királyi család teljesen méltatlanul bulvárújságok címoldalán, illetve arról is, hogy miért is néz fel ma a társadalom jelentős rétege az ún. „celebekre”. Arra jutottam, hogy minden emberben megvan a tekintély iránti vágy és igény, még ebben a mai modern, egyenlőnek hazudott társadalomban is, ami sokszor emiatt inkább érzelmi szinten, mint tudatosan nyilvánul meg az emberek nagy részénél. Hogy ez valamilyen tudat alatti szinten létező, nemzedékről nemzedékre áthagyományozott örökség (hiszen a történelem során összesen eddig jóval több idő telt el királyság vagy más monarchisztikus berendezkedések alatt, mint köztársaságokban) vagy a teremtéssel, tehát születésünk óta, sőt már azelőtt a Teremtő által belénk oltott „ösztön” azt nem tudhatom, de hiszek benne, hogy ez szorosan összefügg az ember Isten iránti igényével. Hiszen hiába mondja a materialista természettudomány, hogy csak az létezik, amit látunk, vagy valamilyen mérési eredménnyel alá tudunk támasztani, hiába próbálta meg elvenni Európától a kereszténységséget a felvilágosodás, az emberek mindig találnak valami istenpótlékot, legyen az a horoszkóp, keleti ezotéria, illetve én még az ősmagyarnak vélt neopogány irányzatokat is ide sorolnám.

Ebben az írásban tehát azt szeretném kicsit jobban kibontani – az előző írás logikáját folytatva – hogy jogfosztás ide vagy oda, de igenis a mai modern társadalomban is létezik a nemesség. Ugyanis ez a modern, egalitárius társadalom bizony kitermelte a maga nemességét! Hazugság tehát, hogy a modern demokráciákban mindenki egyenlő és nincsen kiváltságos réteg, hiszen ismétlem: az ember tekintély iránti igénye miatt az egyenlőnek mondott vagy gyakrabban inkább megálmodott társadalmakban is előbb-utóbb, de megindul egyfajta differenciálódás. Ha az egykori arisztokráciát állítólagos „elnyomó” voltukra hivatkozva mindentől megfosztjuk akkor a helyébe lép valami új, ami hasonló, de persze silányabb. Így van ez a politikai rendszerekkel is, eddig minden forradalom eredménye ugyanaz volt: az „elnyomottakból” nagyon, sőt túl hamar elnyomók lettek és az igazságtalanság pedig csak nőtt. Egyenlőség tehát nem létezik, nem létezhet, ezt a mindennapi tapasztalat is alaposan megcáfolja, nem kell ehhez semmilyen filozófia, csak körül kell nézni az utcán. Hiszen ha valóban egyenlőség lenne, akkor például már rég meg kellett volna szűnnie a szegénységnek, szegények viszont, mint Krisztus óta tudjuk, mindig lesznek köztünk.

Az uralkodói, nemesi réteg elnyomó, zsarnok volta amúgy is egy olyan téveszme, amely sajnos pár évtized alatt alaposan beitta magát a köztudatba a Habsburgokkal szembeni ellenszenvhez hasonlóan, ha szóba kerül az arisztokrácia, akkor azonnal jön a szinte már kötelező jobbágyság iránti sajnálat is, miszerint kegyetlenül kihasználták őket. Az elnyomás mítosza nem új persze, valószínűleg ez is egyidős az emberiséggel, hiszen mindig is voltak a saját helyzetükkel, vagyis tulajdonképpen saját magukkal kibékíthetetlen emberek, akik a vélt vagy valós igazságtalanságokra így reagálnak. A „szocialista” forradalmak, ’48, ’89, a reformáció (leginkább most a politikai hatását figyelembe véve), a szekuláris humanizmus vagy Lucifer lázadása mind beillenek egy sorba, amelynek célpontja leggyakrabban a keresztény erkölcs és a római Egyház vagy a királyság, az arisztokrácia intézménye. Az elnyomó és elnyomott modellje a valóságot egy végtelenül leegyszerűsítő modell és a legszomorúbb az egészben, hogy mindezt a mai napig így tanítják. Nyilván benne van az is, hogy főleg fiatalabb gyermekek számára könnyebb a mesék világából is megszokott jó-rossz kategóriák egyikébe besorolni személyiségeket, eseményeket, azonban a serdülőkor felé a kognitív fejlődéssel az ember ennél komplexebb összefüggések meglátására, felállítására is képes lenne, azonban történelemszemléletünk megragadt egy olyan szinten, ami miatt még a felnőttek nagy része is egy leginkább kisiskolás szintű világkép szerint gondolkozik ezen dolgokról.

Természetesen nem állítjuk, hogy minden nemes és király jó volt, hiszen akkor ugyanabba a hibába esnénk, mint a baloldal, mikor a régi rendet démonizálva azt a vég nélküli rossznak, míg az „egyenlő” társadalmukat a vég nélküli jónak állítják be. Tisztába kell lenni azzal, hogy mivel ők is emberek voltak, ezért ugyanúgy voltak hibáik és biztosan voltak köztük zsarnokoskodók is, azonban túl kis számban ahhoz, hogy ezt általánosságban kijelenthessük egy rendszerről.

Milyen tehát a 21. század nemessége, az ún. „felső tízezer”? Mint a modern társadalom terméke olyan, mint a modern társadalom. Tisztában vannak vele, hogy különbek, mint a társadalom nagy része, azonban ennek kizárólag az anyagi dimenzióit képesek megélni, elsősorban azért, mert az anyagi helyzetük teszi őket azzá, amik. Ez kizárólag a külsőségekre való korlátozódást jelenti, nagy házak, drága sportkocsik, ruhák, cipők, karórák, illetve ide sorolható még például a kultúra iránti felületes rajongás, (zenészként nem tudom megkerülni, hogy ne említsem fel az általam csak pop-komolyzenének, nevezett előadókat, akiknek a célközönsége tipikusan ez az „ál-magaskultúra” iránt vonzódó réteg: Varnus, Marton, Havasi és még sorolhatnám). Természetesen a külsőség megvolt a hagyományos nemesség esetében is, azonban ez csak a felszín volt. Maga a név is sokat mond: a nemesség, vagyis a legnemesebbek, legjobbak. És ezen a ponton érdemes máris megjegyezni, hogy nem minden nemes volt gazdag, gondoljunk csak a hétszilvafás nemesekre. De mégis még bennük is megvolt egyfajta méltóság, büszkeség, a tudat, hogy ő vagy valamelyik őse címét magától a királytól kapta még akkor is, ha külsőségek terén csizma helyett csak bocskort viseltek. És a névhez napról napra méltónak kellett lenni.

Szintén gyakori tévedés azt állítani, hogy a rendi társadalomban az ember beleszületik egy családba, amely aztán egész életét és sorsát meghatározza. Egyrészt akkor is létezett társadalmi mobilitás, hiszen a nemesi családok is származtak valahonnan, valamikor meg kellet kapniuk valamilyen érdemük okán a címüket. Ezen kívül a mai társadalomra a fenti mondat talán még inkább igaz, például aki beleszületik egy újgazdag családba annak soha semmi gondja nem lesz a tanulmányaival, még akkor is, ha kettessel bukdácsolja végig az egyetemet, míg egy kis faluban születő munkanélküli család gyermekének valószínűleg kevés esélye lesz felsőoktatásban tanulni. Azelőtt a földesúr munkát adott a falvak népének is, akik büszkén szolgálták őt és megtermelték a mindannyijuk számára szükséges kenyeret, a társadalom hierarchikus felépítése biztosította a kölcsönös egymásra utaltságot. Ma viszont egy panelházban tengődő munkanélkülitől vagy egy hajléktalantól semmiben sem függ egy cégtulajdonos milliárdos élete, a hierarchia felborításával tehát nem csak azt vesztettük el, hogy az országokat, kormányokat arra teljességgel alkalmatlan emberek vezetik, hanem a megszűntetni kívánt igazságtalanság helyét egy jóval igazságtalanabb berendezkedés vette át.

Ma semmiféle kiválóság, hősies tett, érdem nem szükséges ahhoz, hogy a modern világ nemességéhez tartozhasson valaki, csakis a pénz. Az, hogy ez honnan származik, az már részletkérdés, „A második milliót már becsületesen is meg lehet keresni.”, mondta John D. Rockefeller. És persze ha valahogy elvész a pénz, elvész a „cím” is, tehát ez a réteg jól példázza a modern, transzcendens modelltől, az állandótól eltávolodott társadalom lényegét, a pillanatnak, tizenöt perces hírnévnek élő percemberek világát.

Az embernek azért van szüksége a tekintélyre, mert mindig kell neki valamilyen vonatkoztatási pont. Különösen igaz ez a Kárpát-medencére, ahol egy soknemzetiségű, sokvallású területen kellett valami közös pont az embereknek, azelőtt képes volt megteremteni köztük az egységet. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy a XXI. század nemessége lesz az emberek számára a példa, tehát ilyen szempontból nem változott a nemesség szerepe. Csakhogy a kérdés leginkább az, hogy mégis milyen példa? Míg az egykori nemesek valóban sokszor tudtak pozitív példaképpé válni addig a mai hírességek dekadens életmódjukkal a társadalomban a megmaradt értékek utolsó maradványait is lassan kiirtják. Természetesen az arisztokráciához hozzátartozott valamilyen szinten a dekadencia is, azonban a legnagyobb különbség az volt, hogy ezt sosem állították be valamilyen pozitív, követendő dolognak. Ma viszont, a hírességek a dekadenciát, mint valami pozitív, korlátlan szabadságot jelentő életformát élik meg. Sajnos a szülők hiába próbálják meg gyermekeiknek megtanítani, hogy mi a helyes és mi nem, ha a televízióban szüntelenül a helytelen magatartásformák (pl. a promiszkuitás vagy a homoszexualitás, költekezés és anyagi vagyon, mint érték), botrányok dicsőítése zajlik, ahol azt látja, hogy mindez nemhogy szégyen, hanem ettől lesz valaki elismert, sikeres és gazdag.

Nekünk azonban nem szabad elmerülni a dekadenciában, de a régi korok elsiratásában sem, hiszen keresztényként hinni kell, hogy mindig van lehetőség az újrakezdésre. De ehhez mindenképpen dönteni kell, hogy a prolik közé állunk és eme hamis példaképekhez akarjuk magunkat viszonyítani vagy inkább most is keresünk valóban követendő, nemes példaképeket, akiknek az élete nyomán a mai, modern korra is alkalmazható, örök értékeket tanulhatunk. Ezen kívül nem lehet elégszer ismételni, hogy monarchistaként a nemesi családok tagjait ugyanúgy tisztelnünk kell, mint a dinasztiát, még akkor is, ha a kommunista diktatúrának köszönhetően a legtöbben ma átlagemberek szintjén élnek, nekünk különbséget kell tenni köztük és a többi polgár között. Mert aki királyságpárti annak egyben szükségszerűen nemességpártinak is kell lennie!