Mindszenty József vétója a köztársaság behozatala ellen

Az alábbiakban Mindszenty József utolsó magyar hercegprímás két levelét közöljük, amelyekben vétót emel a köztársaság kikiáltása ellen, 1945 szilveszterén és a tényleges kikiáltáskor, 1946-ban. A levelek - úgy érezzük nem egyszerűen csak "kordokumentumok" vagy éppen "történelmi érdekességek", hanem a Magyar Királyság utolsó alkotmányos, közjogi képviselőjének törvényes vétói a köztársaság bevezetése (ahogyan Mindszenty fogalmaz, helyes képpel élve: "behozatala") ellen. Törvényesnek érezzük őket, mert Mindszenty József hangsúlyozottan nem egyházi, hanem közjogi méltóságként lépett fel ebben az esetben, mint ahogyan egész végig, lényegében halála napjáig, fenntartotta ezt a szerepét. Ez a közjogi méltóság - a német megszállás, a nyilas puccs után, a szovjet megszállás közben, a kormányzó távollétében, az örökös király akadályoztatottsága lévén - a legfőbb tisztség volt a Magyar Királyságban de iure és de facto, a történeti alkotmányunk szerint. Az akkori hercegprímás lényegében államfői szerepet birtokolhatott volna, az "alkotmány őre", a "király helyettese", "kancellár" címeken, amelyekre korábban, pontosan a király akadályoztatottsága kapcsán, ha kevésszer is, de volt példa a magyar történelemben. A helyzet azonban akkor igazán rendkívüli volt. Mindszenty ennek tudatában is volt, ezért közölte már székfoglalása előtt a bábkormányfővel 1945-ben, dálnoki Miklós Bélával, hogy ő az "első közjogi méltóság" az országban, tehát az államfő, felette. Ezt természetesen sem ő, sem a demokratikus és a marxista pártok nem vették tudomásul, mint a kibontakozás lehetséges kiindulópontját.

Törvényesek ezek a cselekedetek azért is, mert rávilágítanak az 1944 október (és lényegében március) óta kialakult sokszorosan törvénytelen helyzet (a jogfolytonosság, állami és nemzeti szuverenitásunk több lépcsőben történő felszámolása, 1944 és 1949 között) tarthatatlanságára, és ezzel szemben a törvényességet, nemzeti függetlenséget képviseli - egyértelműen a királyság pártján állva. Mindszenty József esetében ugyanis a királyság és a nemzet függetlensége egy és ugyanaz, nem szétválasztható egymástól. Különösen perspektívikusnak érezzük ezt azért is, mert köztudott, hogy a hercegprímás példásan dinasztiahű (Habsburg-Lotaringiai Ház) személy volt, ugyanakkor nagy hazafi, aki a forradalmak és diktatúrák minden formáját (kommunista, nyilas, náci) elvetette. Érvkészlete, amellyel a köztársaságot az idegen megszállás és az azzal együttműködő (a hercegprímás szóhasználatában: kollaboráns) demokrata és baloldali kormányzat terhére rója fel és a nemzet ítélőszéke elé helyezi, a mai napig muníciót jelenthet és továbbgondolásra ad okot minden magyar királyságpártinak. A levelek címzettjei (Tildy Zoltán akkori miniszterelnök, később az I. Magyar Köztársaság elnöke; Varga Béla - a Nemzeti Főtanács tagja, a Nemzetgyűlés későbbi elnöke) nem válaszoltak a hercegprímásnak, a köztársaság kikiáltása megtörtént, ahogyan a szovjetizálás és a jogfolytonosság teljes felszámolása is bekövetkezett pár éven belül. Varga Béla személye különösen fontos, hiszen ő a Nemzeti Főtanács tagja is, akit korábban Mindszenty bújtatott a nyilasok elől. Később az I. Magyar Köztársaság Nemzetgyűlésének az elnöke lett (legitimista múltja ellenére), aki a "megbízását" az 1990-es magyar országgyűlésnek adta át, ezzel létrehozva egyfajta "republikánus folytonosságot" itthon 1946 és 1989 között.

----------

Miniszterelnök Úr!

Hivatalosan ugyan nem kaptam eddig erről tájékoztatást, de mert a hír komoly helyeken is erősen tartja magát, kénytelen vagyok rá kitérni, és amennyiben való alakja lenne, a terv ellen súlyos okból óvást emelni.

Úgy értesülök, hogy a Nemzetgyűlés a közeljövben napirendre szándékszik hozni az alkotmányreformokat, köztük a köztársaság behozatalát az ezeréves magyar királyság megszüntetésének tervével.

Ha ez a hír megfelel a valóságnak, ha nem is kaptam erről hivatalos tájékoztatást, a magyar prímások több mint 900 éven át, állandóan gyakorolt közjogi tisztjéből folyóan óvást emelek eme tervek ellenében.

Nem merem feltételezni, hogy külső nyomás érvényesülne ez irányban; ha esetleg mégis, akkor ünnepélyesen tiltakozom ellene, mint az ország belügyeibe történt illetéktelen beavatkozás ellen.

Ha egyes belső tényezők erőszakolják ezt a kérdést, akkor az erőszakolókkal szemben ezekre a súlyos érvekre kell mutatni.

1944. október 15. óta elég sok történt máris az ország ősi alkotmánya ellenében; kár magyar embereknek továbbvinni a Szálasiék által könnyedén és könnyelműen megkezdett utat és betetőzni ezzel a lépéssel az eddigi szomorú folyamatot. Sztálin a szovjet városok újjáépítésének alapelvévé azt tette, hogy minden városhoz, mint történelmileg kialakult organizmushoz kell nyúlni. Ennyi figyelmet az ezeréves magyar alkotmány is megérdemel komoly magyarok részéről abban a tudatban, hogy a magyar nép lelkialkatának az ilyetén változás nem is felel meg. Nagy tévedés azt gondolni, hogy ezzel egyetlen lépéssel is előbbre visszük az ország és népünk ügyét vagy külső jóakaratot biztosítunk magunknak.

Ez a kérdés ma felette időszerűtlen. Időszerűbb volna az ország kétségbeejtő gazdasági, közellátási, pénzügyi és erkölcsi életének a helyreállítása, a pusztuló hadifoglyok és a Nyugaton halálosan vergődő menekültek, az itthon üldözöttek megmentése, a magyarság életéből az egekig csapkodó gyűlölet és szeretetlenség száműzése, a mérhetetlen magyar szenvedés enyhítése itt benn, és a trianoni határokon túl magyar százezrek, véres üldözésének megállítása. Mindezzel szemben a köztársaság nem gyógyszer, nem segítség, sőt a meglévő bajok növelését és a további zavarok felkeltését, a gyógyulás elakasztását eredményezheti, mint 1918-ban.

Majd, ha ezeket a gyötrő kérdéseket vagy magunk, vagy az idő megoldja, lesz alkalmunk az egyáltalán nem égető alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozni. Az építés nehéz munkájával szemben ne adjunk elsőbbséget a múlt megszentelt értéke terén való, semmi esetre sem építő jellegű tevékenységnek.

Annál kevésbé lehet ezt tenni, mert hiszen erről kifejezetten is illik, sőt meg kell kérdezni népünket. A választáson szó sem esett választóközönség előtt erről hadifoglyaink, nyugati menekültjeink, szabadságukban korlátozott polgártársaink összesen mintegy két milliónyi tömege, tehát lakosságunk 1/4-e ki volt zárva ilyen fontos kérdés intézéséből.

Az újjáépítésben önzetlen lendületet látna népünk, ezekben a reformokban kevésbé.

Alkotmányunk kényes épületéhez ezer éven át a nemzet mindig akkor nyúlt, amikor künn és benn más rendezetlen kérdésünk nem akadt. A terv különben nagyon meglep, mert amikor folyó évi november 16-án Miniszterelnök Úrhoz és Varga Béla úrhoz, a Nemzeti Főtanács tagjához szerencsém volt, már érintettem ezeket a szempontokat és Miniszterelnök Úr azt felelte ezekre: "Én is úgy gondolom!".

Abban reményben, hogy Miniszterelnök Úr kitart ilyeténképp közös álláspontunk mellett, vagyok Miniszterelnök úrnak őszinte, hazafias tisztelettel

Esztergom, 1945. december hó 31

Mindszenty József
(saját kezű aláírás)
bíboros hercegprímás
esztergomi érsek

-----------------------------------------------

Miniszterelnök Úr! Nemzetgyűlési Elnök Úr!

Az államforma tárgyában benyújtott törvényjavaslat kapcsán közjogi tisztem szerint, tehát kötelességszerűen megállapítom, hogy annak tárgyalása

idegen megszállás alatt

a magyar nép megkérdezése nélkül, a képviselők szólásszabadságának korlátozásával folyt le; következéskép a nemzet ezek figyelembevételével gondolkozik és ítélkezik a történteken.

Amikor megállapításomról Miniszterelnök, Nemzetgyűlési Elnök Urat van szerencsém értesíteni, fogadja hazafias tiszteletemet.

Esztergom, 1946. február hó 1.

Mindszenty József

bíboros, hercegprímás
esztergomi érsek

----

Forrás: ÁBTL 3. 1. 9. V-700/15A. 305-307. oldal és V-700/56. 184-186. oldal. Valamint, ÁBTL 3. 1. 9. V-700/15A. 311. oldal. Közli: Majd' halálra ítélve - Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Bp., 2008.