A monarchikus államformájuktól megvált országok egy zuhanó spirálba kerülnek - Interjú az 'Őrült Monarchistával' - I. rész

Az egyik legismertebb monarchista blogger az éterben kétségtelenül a texasi 'Őrült Monarchista' (The Mad Monarchist), aki igen nagyszámú bejegyzéssel örvendezteti meg olvasótáborát minden hónapban. Az igényes írások több kategóriába oszthatóak, monarchákról, monarchistákról, országokról és őt érdeklő politikai eseményekről tudósítanak. Magyarországgal, a magyar monarchistákkal is több ízben foglalkozott, legutóbb Lehár Antal báróról és Rakovszky Istvánminiszterelnökről hozott le bejegyzéseket. A Regnum! Portál nevében v. Uhel Péter Ágoston kérdezte hazánkról és más érdekességekről az amerikai bloggert.

Regnum! Portál: Köszönjük, hogy rendelkezésünkre állt. Kezdjük az egyértelművel: hogyan lesz egy amerikai monarchista? Említette a blogon, hogy történész. Ez is belejátszik? Esetleg családi kapcsolatok?

Mad Monarchist: Történelem és vallás keveréke tett monarchistává, úgy vélem. A családi dolgok nem igazán játszottak szerepet benne, bár megtudtam, hogy egyik ősöm egy eléggé prominens royalista volt az angol polgárháborúban. Ami a vallást illeti, az olyan egyértelmű parancsoktól eltekintve, mint „féld Istent és tiszteld a császárt” ott volt még a felismerés is, hogy ha vannak legitim vallási hatóságok, akkor vannak legitim világi hatóságok is. Ami a történelmet illeti, több évnyi tanulás után felismertem egy állandó motívumot: a monarchikus államformájuktól megvált országok egy zuhanó spirálba kerülnek. Továbbá a történelmen végignézve az uralkodók és a monarchisták voltak azok, akik az általam hitt ügyekért harcoltak és a köztársaságpártiak azok, akik általam visszataszítónak tartott dolgokért küzdöttek.

R!: Szintén nagy rajongója az amerikai lojalistáknak és III. György királynak. Támogatna egy restaurációt az USA-ban, hogy az államok visszakerüljenek a brit korona alá avagy csak fenntartja, hogy egy uralkodóval jobban jártak volna (ha jól emlékszem egy interjúban azt mondta, hogy az Egyesült Államok „egy konzervatívabb Kanada” lenne ma)?

MM: Ez egy kicsit trükkös, ugyanis én a világ azon kevés helyeinek egyikén lakom, ahol brit zászló sosem lobogott. Eléggé furcsállanám, hogy olyan helyek, mint Texas, Arizona vagy Kalifornia ne a spanyol korona uralma alatt lennének. Ám, ha Őfelsége Londonban vissza kívánja kapni a Mississippitől keletre fekvő államokat, nagyon szívesen, bár kétlem, hogy ez bármikor megtörténik. Ezen túlmenően pozitívnak gondolnám, ha az Egyesült Államok bármikor is a Nemzetközösség tagja szeretne lenni. Úgy vélem fontos azt kihangsúlyozni, hogy egy olyan uralkodó, mely nagyrészt máshol tartózkodik, nem jelent függetlenségvesztést.

R!: Mindent egybevéve teoretikus vagy gyakorlati monarchista? Monarchista ott, ahol ennek van hagyománya (pl. Magyarország, Németország) és ahol nincs (pl. Svájc, USA), ott hagyni ahogy van? Vagy „monarchiát mindenhova!” ahogy a ’Radical Royalist’ blog mondja?

MM: Pán-monarchista vagyok, támogatom az összeset és, bár valóban nem hagyomány a monarchista berendezkedés minden országban, de hiszem, hogy az összes népnek és nemzetnek viszont az. Úgy vélem, mindenki jobban járna egy monarchiával, egyszerűen azért, mert hiszem, hogy ez a természetes, legitim rendszere egy társadalomnak. Azonban úgy gondolom viszont, hogy minden gyakorlati monarchistának, akik sikeresek akarnak lenni, realistának is kell lenni, és prioritást adni olyan országoknak, mint Magyarország és Németország, ahol létezik monarchista hagyomány, olyanokkal szemben, mint Svájc és az USA, ahol nem. Legalábbis nem ugyanúgy, vagy ugyanannyira.

R!: A kérdés, hogy mekkora a realitása egy restaurációnak (bárhol) sokszor felvetődik itt Magyarországon is. Számos úgynevezett jobboldali mondja, legalábbis itthon, hogy „persze, ez egy gyönyörű hagyomány és nyilvánvalóan a köztársaság a baloldal munkája volt, de nincs esély egy restaurációra, tehát felejtsd el, hogy bármikor is komoly monarchista leszek”. Mi a véleménye erről? Úgy gondolja, hogy a realitásoknak szerepet kéne játszania egyesek világnézetének/politikai nézetének a kiválasztásában/kialakulásában? Nem inkább a szerint kéne dönteni, hogy mit gondol az ember igaznak és helyesnek?

MM: Ez egy frusztráló, önsorsrontó hozzáállás. Persze, hogy lehetetlen lesz a restauráció, ha senki sem tesz egy faágat sem keresztbe érte! Próbáltam már lenyűgözni embereket, hogy mennyire kevés kéne, jogilag, egy létező köztársasági berendezkedés monarchikussá váltásához a legtöbb országban. A legtöbb esetben ez két vagy három változtatást jelentene a jelenlegi alkotmányon [Magyarországon csak egyet: kidobni a kartálisat, visszatérve ezzel a történelmihez – R!]. Én azt mondanám, hogy a realitásoknak a módszereidet kéne meghatároznia, nem a világnézetedet. Általában a helyest megcselekedni a legnehezebb.

R!: Mi az álláspontja egy monarchista részvételéről a köztársaság politikai életében, leginkább is a választásokban? Itt az uralkodó nézet az, hogy egy monarchista ne szavazzon, míg a blogon ön egy hozzászólásban egy poszthoz (az amerikai Republikánus párt elnökjelöltjeit elemzőhöz) azt írta, hogy mindig van egy kisebbik rossz, ezek a dolgok minket is érintenek, ön egyáltalán nem látja sátáninak amerikaiként, hogy egy megfelelően konzervatív republikánus párti jelöltre szavazzon. Még azt is mondta, hogy szavazna Rick Santorum szenátorra, ha ő nyerne. Jelenleg mi a véleménye?

MM: Részt nem venni semmi mást nem tesz, mint megadja a győzelmet a másik oldalnak. Egy köztársaságban is használhatja a monarchista a szavazatát arra, hogy a politikát egy tradicionálisabb irányba lökje. Van, hogy nincs egy olyan jelölt sem, akire az ember jó lelkiismerettel szavazhatna, de általában van olyan, aki legalább egy kicsit kívánatosabb, mint a többiek. Ha nem, hát az ember maga is indulhat. A hangsúly itt nem azon van, hogy szavazzunk-e vagy sem, hanem vegyünk részt, hallassuk a hangunkat, tegyünk valamit, bármit, hogy a helyes irányba haladjunk legalább egy kicsit. Az Egyesült Államok egy elég különleges eset, de egy olyan országban, mint Magyarország, melynek mindig is volt monarchista hagyománya, bármilyen politikai tettet, melyre lehetőség adódik meg kell ragadni, hogy a királyság restaurációját előmozdítsuk és megőrizzük a magyar hitet, hagyományokat és kultúrát.

R!: Ha nem tévedek, ön gyakorló katolikus. Általában nem említi meg ezt és sokszor protestáns monarchista teljesítményt is elismer. Szintén írt egy sorozatot, mely a köztársasági eszmét cáfolja meg a kereszténységben. Milyen szinten mondaná, hogy a vallás egyesíti a monarchistákat? Vagy inkább szétválaszt? Tapasztal keresztény-muszlim ellentétet avagy katolikus-ortodox-protestáns feszültséget a blogon, ha ilyen változó hátterű monarchista teljesítményről vagy személyekről ír?

MM: Általánosságban úgy vélem, hogy a vallás egyesítheti a monarchistákat. Általában a személyes viselkedésen múlik sok minden. A legtöbb vallás mélyén az alapértékek általában ugyanazok. Valóban hívő, tradicionalista keresztények, zsidók, muszlimok, buddhisták és így tovább mind egyetértenek, hogy olyan dolgok, mint abortusz, homoszexualitás, szexuális szabadosság és így tovább gonoszak és erkölcstelenek. Majdhogynem az összes tradicionális vallás támogatja is a monarchiát, így ez egy olyan dolog lehet, mely egyesít különböző hitű személyeket. Ám tényleg rengeteg minden múlik a személyes viselkedésen, hisz egyesek nem tudják visszafogni magukat a másik hitének gyalázásától, vagy megtagadják, hogy mások nézőpontjából lássanak egyes dolgokat. Látok muszlimellenes érzelmeket, ha egy muszlim uralkodóról vagy monarchistáról írok, mely ugyan egy bizonyos szintig érthető is, a tradicionálisan keresztény országokban meglévő aggodalom miatt, mely az iszlám rohamos terjedése miatt jelen van. Még talán többet láttam ebből, mikor katolikus és ortodox keresztényekről van szó. Számomra ez tökéletesen értelmetlennek tűnik. Jobban szeretném, ha minden oldal az ateisták és a szekularisták ellen irányítaná a haragját, minthogy egymás ellen. Számomra, ha olyasvalakiről írok, aki egy más vallási vagy kulturális háttérrel rendelkezik, mint én, megpróbálom magamat az ő cipőjébe helyezni és az ő nézőpontjából látni a dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadod azt a nézőpontot, de ettől még megértheted. Például II. (Hódító) Mehmed szultán a keresztények számára egy szörnyű monarcha volt: elfoglalta Konstantinápolyt és Dél-Európa nagy részét mielőtt a nagy magyar győzelem Nándorfehérvárnál az útját állta. Ám, pont ugyanezen okokért egy török vagy bármely muszlim az egyik legnagyobb uralkodójának tekintené őt – és nekik az is volt, ahogy Európa lakossága számára pedig egy szörnyű ellenség.

R!: Sokat írt/beszélt a világ úgynevezett „díszpinty monarchiáiról” (különösen Nyugat-Európában) ahol az uralkodó csupán ünnepélyes szerepet tölt be. Általánosan pozitívabbnak tekinti ezeket, mint egy köztársaság, hiszen legalább a keret megvan és egyébként az „egyedüli másik lehetőség egy forradalmi köztársaság lenne”. Mégis, a tömegdemokrácia közönségessé teszi a nemességet, nem igazán tudják saját hazájukat teljes erejükből szolgálni és még közönséges árulások is megtörténhetnek (mint azt Julia Gillard esete is mutatta Ausztráliában). Itt néhányan még azt is vallják, hogy egy impotens uralkodó egy monarchiában még gyalázatosabb, mint egy köztársaság az uralkodó princípiumok ellentmondása miatt. Most is azt vallja, hogy a „laza monarchiák” olyan dolgok, amikre föl lehet nézni? Hogy kéne kezelnünk őket? Mi a véleménye erről a témáról?

MM: Ha a nagyrészt ceremoniális monarchiák egyáltalán nem számítanának, a republikánusok nem szeretnének olyan izgatottan megszabadulni tőlük. Ezekre az esetekre én így tekintek: mi lenne a reakció egy olyan csoportra, mely meg akarná változtatni a magyar zászló színeit vagy ki akarná dobni a Szent Koronát?Semmi közük a kormányhoz, de a nemzetnek, magyar történelemnek és kultúrának nagyon erős szimbólumai. Ezeket megtámadni, vagy megszabadulni tőlük kimondhatatlanul szörnyű lenne. Pontosan ugyanígy, a ceremoniális szerepű uralkodók is fontosak továbbra is azért, amit szimbolizálnak és a szimbólumok nagyon erős dolgok tudnak lenni. Egy országnak a történelmét és hagyományait jelentik amellett, hogy még egy olyan ideát is, amihez vissza is lehet térni, ha ezek az országok valamikor is észbe kapnak.

R!: Ehhez a témához kapcsolódva még, mi a véleménye a demokráciáról, különösen egy monarchiában? Azt tudjuk, hogy létezhet ilyen, de helyes-e ez? Úgy értem, a hierarchia súlyosan sérül és a nemesség nem tud igazán nagyságot és egy magasabb minőséget mutatni, ha mindenki egyenlő és egy szavazata van (egy bűnözőtől egy egyetemi professzorig, vagy püspökig), ez egyértelmű. Az ön véleménye szerint visszamehetünk-e legalább a huszadik század elejéig, amikor az emberek csupán egy töredékének volt meg a szavazati joga? Van rá esély, hogy az igazi nemességet helyreállítsuk, vagy a legközelebb is csak az Egyesült Királysággal kerülhetünk ehhez?

MM: Manapság, a legtöbb országban, legalábbis a nyugati országok esetében a demokrácia egyszerűen az élet valósága, amit az embernek el kell fogadnia. Jóval inkább ellenzem a demokrácia okát, mint a demokráciát magát. Jobbára csupán a szertelen és túlzó adóztatás miatt létezik, amit a társadalombiztosítási háló vagy a jóléti állam hoz magával. Az emberek adóznak, és mivel ez az ő pénzük, azt szeretnék, ha lenne beleszólásuk (a demokrácián keresztül) abba, hogy hogyan költik azt el. Az én ideális világomban az egész hatalmas jóléti államapparátus nem létezne, és kevés vagy semennyi okunk nem lenne arra, hogy demokrácia legyen. Ám úgy vélem, hogy e tekintetben van okunk a reménykedésre. Egyre több embert látok amiatt panaszkodni, hogy adót nem fizető emberek képesek magasabb adókat megszavazni azoknak, akik fizetnek. Nemrég Nagy-Britanniában a UKIP (ti. U. K. Indepence Party) egyik tagja felbolydulást okozott azzal, hogy azt mondta, hogy a munkanélkülieknek (akik nem fizetnek adókat) nem kéne, hogy járjon szavazati jog, pontosan emiatt. Amiatt, hogy egyre több és több ember, akik dolgoznak és adnak a társadalomnak lesz fölháborodva azon, hogy azoknak, akik nem dolgoznak, és nem járulnak hozzá, ugyanúgy egy szavazatuk van, mint nekik, talán a szavazati jog szűkülését láthatjuk a közeljövőben.

R!: Ez utóbbi válasz a gazdasági kérdésekhez vezet minket. Sokan mondják nekünk: „mi a jó a királyságban? Attól még fizetni kell a számláinkat! A monarchia nem segít a gazdaságon!” Ezzel kapcsolatosan jó látni, hogy foglalkozik ezzel kérdéssel is. Hiszen – természetesen – a királyság helyreállítása nem csupán azt jelenti, hogy királyunk van az elnök helyett, hanem átrendezéshez is vezet. Legfontosabbként, a konzervatív léthez hozzá tartozik, hogy kis állam és szubszidiaritás pártiak vagyunk úgy a kontinentális, mint az észak-amerikai hagyományban. Nos ez – ahogy ön érvel – nagy hatással van, vagy lehet egy ország pénzügyeire és gazdaságára. Ezúton tudunk úgy érvelni, hogy a monarchia egy jobb, tisztább gazdaságot és magasabb fizetéseket stb. jelent. Úgy véli, hogy ezt az aspektust is oly fontos hangsúlyozni, mint az ideológiai-filozófiai érveket? Van esetleg egy egészséges egyensúly a kettő között? Vagy csupán egyszerűen attól függően változtatjuk a hangsúlyt, hogy kivel beszélünk?

MM: Az embereket könnyen félrevezeti a monarchiákkal azonosított pompa. Majdhogynem minden esetben a monarchiákat olcsóbb fönntartani, mint az elnökségeket. Az igazán nagy ünnepségek egyben különleges események, melyek egyszer-kétszer történnek egy évben és össze sem hasonlíthatóak a választások költségeivel. Királyi események a turisták pénzét is hozzák és egy turista sem látogatott még meg országot azért, hogy az elnökét lássa. Monarchistáknak, természetesen változatos a véleményük, ha gazdasági kérdésekről van szó. Személyesen úgy vélem, hogy őszinteség és nyílt, elfogulatlan hozzáállás az egyetlen, ami kell. Nézz körül, légy őszinte annyira, hogy bevalld, ha valami nem működik, nézd meg mi működik és csinálj abból többet. Számomra egyértelmű, hogy a nagy-állam felépítésű szocialista modell megbukott. Országok továbbra is többet költenek, mint amennyi a bevétel, kölcsön kell kérniük és aztán egyre mélyebbre és mélyebbre kerülnek az adósságukban, míg csak senki nem ad nekik még egy kölcsönt és a rendszer összeomlik. A dolgokat egy helyi szinten tartani és embereket és cégeket felelőssé tenni a saját gazdasági döntéseikért az út, amit járnunk kell szerintem.

R!: Ám mi lenne a válasza a kérdésre: a gazdasági vagy az ideológiai-filozófiai előnyökre kéne helyezni a hangsúlyt, amikor egy restaurációról (pl. Magyarország esetében) beszélünk, avagy mindkettőre?

MM: Nem hagynék egy érvet sem használatlanul. Én, a republikánusokkal való érintkezésem során általában a hallgatósághoz igyekszem szabni az érvelést. Tehát, ha a gazdasági kérdések a legfontosabbak számára, használj gazdasági érvrendszert, nem felejtve másokat sem természetesen, de csak azon tényekkel együtt közvetítve, hogy a monarchiák mindig is sikeresebbek voltak, mint a köztársaságok. Nem mindegyik ugyanolyan természetesen, de Magyarország esetében egy tiszta lapról beszélhetünk, amivel lehet dolgozni, így lefesthetünk egy Magyar Királyságot egy jóval intelligensebb pénzügyi politikával is.

(Folyt. köv.)