A demokráciáról, a felső tízezerről és az ország tekintélyének a helyreállításáról

Én elsősorban nem mint magyar miniszterelnök, nem mint a nemzet többségének és a kormányzó bizalmának folytán a politikai hatalmat
gyakorló magyar miniszterelnök jelentem meg Kaposvárott. hanem mint a legfiatalabb gazdája ennek a városnak. Én egy elég tekintélyes vagyon roncsait hoztam ide. Úgy érzem magamat ebben a percben, mint hajótörött, mint olyan, aki menedéket keres ebben a vármegyében a magyar lelkek és szívek között.

Gróf Bethlen István beszéde.

A hollandusoknak van egy regéjük a bolygó hollandusról, amely azt mondja, hogy a bolygó hollandus a tengereket járja és sohasem pihenhet meg, csak akkor köthet ki végleg a révben, ha a parton olyan szívre talál, amely kitart hűségben, szeretetben mellette és enyhíti azt a fájdalmat. amelyet az örökös bolygás keservei rónának rá. Én ezt a szeretetet keresem, ezzel a szeretettel fordulok önökhöz, hogy hűséggel tartsanak ki a magyar ügy mellett és támogassanak, amíg én képviselem a magyar ügyet. Mert nem azért képviselem a magyar ügyet. mert felkapaszkodtam egy polcra, hanem azért, mert a sors állított oda.

Nemcsak én vagyok hajótörött, de hajótörött ez az egész ország. Úgy nézünk ki, mint egy tönkrement hajó roncsa, amelynek nincs árboca,
amelynek nincs parancsnoki hídja, amelynek eltörött a gépezete, mely előrehajtja ezt a hajót. Össze kell fognunk, hogy a magyar társadalom
együttes erejével megjavítsa ezt a hajót és megint akcióképessé tegye. Engedjék meg, hogy mikor bizalmas baráti körben beszélünk a
kérdésekről, hogy az egyes társadalmi osztályokhoz éppen ebből a szempontból egypár figyelmeztetést intézzek.

Felülről kezdem, a legfelsőbb tízezernél. Én úgy vettem észre, hogy a forradalom után a felső tízezrek duzzogva félrevonultak a magyar közélettől.

Helytelenül tették és helytelenül cselekszenek, mert nem a félrevonulás viszi előre ezt a nemzetet. hanem az, hogy mindenki erejéhez, tehetségéhez képest előbbre vigye azt, amiről szó van: a nemzet ügyét. Mindig az volt a fölfogásom, hogy akinek a sors többet adott. mint másnak, az ennek a. többnek segítségével éljen a köz javára és olyan mértékben, hogy azt fizetésnek tekinthesse a köz részéről azért. hogy a köz részére cselekszik. Nem azért beszélek, hogy a felsőbb tízezrek meddő politizálással foglalkozzanak. Járjanak elől jó példával mindig akkor, amikor áldozatkészségről van szó, amikor szociális érzést kell mutatni, amikor összefogva, egymással társadalmi, kulturális, gazdasági téren, meg kell, hogy mutassuk, hogy ez a nemzet saját erejéből is képes valamire.

Továbbmegyek, legyen vége annak a visszavonásnak és annak a gyűlöletnek, amelynek sok helyütt szemtanúi vagyunk.

Ma nincs ideje a gyűlöletnek. Ida a kibékülés ideje következett be és ennek alapjára kell helyezni a nemzet jövőjét. Itt van a kisgazdatársadalom, amely a maga részéről megmutatta a háború alatt és a háború után, hogy nemzeti alapon áll és ezen ki kell tartani.

Sok helyütt azonban még mindig a gyanakvás szelleme él, amely a vezetőségben a bizalmat nem helyezi el olyan mértékben, mint arra szükség volna.. Ezeket figyelmeztetésképen és nem szemrehányásképen mondom. Figyelmeztetni akarom a nemzet minden, társadalmi rétegét. a kellő időben arra, hogy az idők olyanok, amelyekben nem tehetjük azt, hogy önös egyéni vagy társadalmi osztályérdekeket követve, mindenki magáért dolgozzék.

Mindenkinek magáért is, de a közért is kell egyformán dolgozni. Λ demokrácia nem egyes osztályok uralma. És ha nézem és keresem ezt a társadalmi összefogást azt kell mondanom, hogy a demokrácia nem holt intézményekben rejlik, nem az intézményeknek a törvénykönyvekbe való lefektetésében, hanem a lelkekben, azokban az erkölcsi erőkben, amelyek a demokrácia mögött állanak. Ezeket kell fokoznunk, naggyá erősítenünk.

A kormánynak kötelessége ezzel szemben kettős. Az egyik az, hogy fokozatos haladásban keresse az útját ezen demokratikus intézmények létesítésének. Ez a mi kötelességünk. De a másik oldalon védekeznünk kell azokkal szemben, akik a demokratikus intézmények létesítését nem kívánják, vagy lehetetlenné teszik. És ha itt keressük a demokrácia ellenfelei között az ellentétet. úgy kétféle ellentétet látunk. Az egyik oldalon állanak azok, akik a reakció hívei, a másik oldalon pedig azok, lakik a szabadsággal, a demokratikus intézményekkel visszaélnek. Hogyha nézem, hogy melyik veszélyesebb a kettő közül, úgy azt kell mondanom, hogy az utóbbi. Mert nincsen nagyobb ellensége a szabadságnak, mint az, aki a maga részéről a szabadsággal visszaél, vagy az azzal való visszaélést elősegíti és támogatja.

Én bízom abban, hogy ez a társadalom, amelynek élén két férfit látok, az egyik a demokratikus rétegekből felnőtt Szabó István miniszter,
a másik oldalon azt a nagy urat. aki a felsőbb tízezreket képviseli, de akit méltónak tartottak arra, hogy népképviselővé válasszák, ez a társadalom megmutatta ezzel, hogy mennyire ismeri a kötelességét a társadalmi osztályok közötti összhang
tekintetében, ez meg fogja találni a jövőben is a maga útját és módját arra, hogy magáért is dolgozva, egyúttal a nemzetért is dolgozzék.

Azt hiszem, hogy az a helyes, ha egy pár főbb politikai kérdést válogatok ki abból az anyagból, amely rendelkezésre áll és amely önöket érdekli. Az összeomlás és a bolsevizmus letörése után minden magyar kormánynak három szempontra kellett elsősorban figyelmét irányítania. Ez a három szempont ma is föladatát képezi a jelenlegi kormánynak, amennyiben ezek eddig még megoldást nem nyertek. Az egyik az, hogy az országban helyreállítsuk és fönntartsuk a rendet az államhatalmat megszervezzük és megszilárdítsuk. A másik föladat az, hogy újonnan szervezzük ennek az országnak- politikai életét mert az összeomlás után az állam politikai élete is összeomlott. Fölbomlottak az összes pártok, amelyek eddig az ország ügyeit vezették. Azok a férfiak, akik a pártok élén állottak, vagy visszavonultak, vagy elvesztették népszerűségüket és képességüket arra, hogy az országot vezessék. Szükség volt tehát az országot politikáikig újjászervezni azoknak az eszméknek és hangulatoknak megfelelően, amelyek a háború és a forradalmak folytán felszínre jutottak. A harmadik föladat az volt, hogy a megkötött béke után ezt a csonka országot. amely talán alig életképes a történtek után, életképessé, tegyük gazdasági és pénzügyi értelemben. Ez a három föladata volt minden magyar kormánynak. Nem fogok bővebben foglalkozni most a föladatok elsejével, a rend helyreállításának kérdésével.

Erről annyit beszéltünk és beszélnek ma is a nemzetgyűlésen, írnak a napilapok, foglalkozik ezzel a magyar közélet minden egyes faktora, hogy azt hiszem, elég, ha azt konstatálom, hogy ennek a nemzetnek nincs nagyobb érdeke, mint ez és minden magyar kormánynak kötelessége, hogy ezt az érdeket kielégítse. Áttérek a másik kérdésre, politikai életünk megszervezésére. Mint már említettem, azt hiszem, elkerülhetetlen volt, hogy az összeomlás után a magyar politikai élet új bázisokon szervezkedjék. Ennek az új szervezkedésnek megvoltak az előhírnökei már a háború előtt való időkben.

Elég, ha rámutatok egy pártalakulásra, amely abban az időben elütő volt azoktól az alapoktól, amelyeken akkor a pártok alakultak: ez a kisgazdapárt volt. Már a háború előtt megkezdte szervezkedését az országban a kisgazdatársadalom. Ez bizonyos fokig visszahatás volt azzal a közjogi politikával szemben, amely a parlamentben uralkodott. amely a pártok között az összetűzésekre az okot adta, visszahatás volt azzal a túlzott közjogászkodással szemben, melynek az utóbbi évtizedekben a magyar parlamentben szemtanúi voltunk. Abban az időben ez a szervezkedés csendesen folyt a kisgazdatársadalom körében és egy csekély, nem túlerő« parlamenti párt is alakult a jelenlegi földmívelésügyi miniszter, nagyatádi Szabó István vezetésével, hogy ellenzéki oldalon kísérelje meg igazának
érvényesítését.)

Az idők azonban akkor még ennek a szervezkedésnek nem kedveztek. Egy szűk választói jog lehetetlenné tette azt. hogy a
magyar kisgazdatársadalom képviselői nagy tömegerejüket fölhasználják és befolyást gyakoroljanak a parlamenti életre úgy, ahogy az a választói jog kiterjesztése révén a háború után lehetővé vált. Nagyot változott a világ ebből a szempontból a háború alatt. A
háborúnak a nép széles tömegeire gyakorolt befolyása megérlelte ezekben a tömegekben azt a vágyat. hogy hatékonyabb befolyást gyakorolhassanak törvényhozásunkra, így született meg tulajdonképen a háború következtében a magyar demokráciának a törekvése, a magyar demokratikus gondolat. amely érvényesülést keresett a háború után. Sajnos azonban, a háború után ez a gondolat lejtőre jutott. Oka ennek egyfelől azoknak tehetetlensége és lelkiismeretlensége volt. akik ezt a demokratikus gondolatot a maguk részéről kézbevették és érvényesítem akarták. De más oka is volt ennek. Az összeomláskor ebben az országban csak egy szervezett erő maradt, ez a szociáldemokrata párt. Ez volt az, amely abban a percben ezt a gondolatot kézbe vette és a maga hatalmi törekvéseire kihasználta oly formában, hogy végeredményben ezt az országot tönkre tette és majdnem tönkretette a demokratikus gondolatot is Magyarországon.

A forradalom után szükséges volt, hogy a magyar demokrácia újból induljon meg valamely formában, egészen más utakon, mint azt a forradalom alatt láttuk. Akkor érkezett el az ideje annak, hogy a magyar demokrácia megkezdje a szervezkedést. amely már a háború előtt folyt és amely a kisgazdatársadalmat állította ennek a gondolatnak a szolgálatába. Gondoskodni kellett arról, hogy ezek a tömegek, a kisgazdatársadalom, a magyar intelligencia, a magyar polgári osztály együttesen törekedjenek megvalósítani azokat a nagy és fontos célokat. amelyeket zászlajukra kitűztek. Ez az egységes párt megszületésének filozófiája. Ez az értelme „az egységes párt gondolatának, amellyel egyfelől a magyar társadalmat akarjuk megvédeni a további forradalmaktól és felfordulásoktól, a másik oldalon pedig biztosítani akarjuk azt a fokozatos, demokratikus fejlődést, amelyre ennek a nemzetnek feltétlenül szüksége van, ha a kor gondolatának és szükségleteinek megfelelően akarja az ország intézményeit berendezni. Ez az egységes párt programmja is, mert hiszen nekünk az a feladatunk, hogy intézményeinket fokozatosan demokratikus szellemben, alakìtsuk át, átalakìtsuk alkotmányunkat. de nem azért, hogy a királyság intézményét eltöröljük, nem azért, hogy a kettős kamara rendszerét megszüntessük, hanem azért, hogy ezeket modern, demokratikus alapon építsük fel. Ha Angliában a királyság intézményét a legszélesebb demokráciával össze lehet egyeztetni, miért ne volna ez lehetséges Magyarországon?

Demokratikus alapon kell kiépíteni megyei szervezetünket, városi és községi adminisztrációnkat. Azonban nem azért. amint azt annak idején az októbrista demokraták kitalálták, hogy a magyar intelligenciát a magyar alkotmány e védőbástyáiból kizárjuk, hanem azért. hogy ebben helyet szorítsunk a nép széles tömegeinek is, hogy ezek elfogadva az intelligencia vezetőszerepet. velük együtt szolgálják ezeket az ősi magyar intézményeket. Demokratikus alapon csinálunk szociális reformokat, mint amilyen a földreform, de megint nem úgy, ahogy azt 1918 októberében akarták abból a célból, hogy azokat, akiknek több birtokuk van, tönkretegyék, földönfutóvá tegyék, hogy azokat a politikai életből kiszorítsák, hanem azért, hogy a nincsteleneket, a szegényebb elemeket is tulajdonosává tegyük a földnek és oly honpolgárokká tegyük őket, akik ebben az országban jól érzik magukat.

Demokratikus kultúrpolitikát is kell csinálni, és ezt sem azért, hogy istentagadásra tanítsuk a magyar népet, amint azt 1918-ban tettek:
nem azért, hogy mindenféle őrületet bevigyünk az iskolába, hanem azért, hogy az igazi magyar nemzeti kultúrát hozzáférhetővé tegyük a
nemzet számára, a nép széles rétegei számára, a gazdasági kultúrát is, amely nélkül ma már nem képes megélni, nem képes azokat a feladatokat és kötelességeket teljesíteni, melyekkel saját családjával s megélhetésével szemben bír. Vissza kell térni fokozatosan azokra a szabadságjogokra is, amelyek teljessége talán ma még nincs meg, de amelyeknek teljességére szükség lesz visszatérni abban a percben, amikor biztosítani tudjuk, hogy ezzel a szabadsággal nem azért fognak élni, hogy demagógiát, a szabadsággal való visszaélés szabadságát szerezzék meg maguknak, hanem hogy a jobbaknak, tehetségeseknek felemelkedését lehetővé tegyük a szabad versenyben.

Ez annak a pártnak a programja, melynek tagja vagyok én is és az önök képviselője. Azt mondják az úgynevezett októbristák, hogy
nem demokrácia az, amit mi akarunk, hanem reakció. Én ezeknek csak azt felelem, hogy hosszú ideig tartott ebben az országban a rombolás; az újjáépítésre, mégpedig demokratikus irányban, még hosszabb időre lesz szükség. És nyugalom szükséges ehhez, mert ha nincsenek nyugodt idők, ez alapvető reformokat alkotmányunkon és intézményeinken, amelyek ezeréves gyökérrel bírnak a nemzet testében, keresztülvinni nem lehet. Nem mi voltunk az oka annak, hogy eddig ez a nyugalom nem tért vissza, hogy megakadályoztak abban, hogy ezeket a messze kiható reformokat keresztülvigyük. Hiányzott a konszolidáció. Puccsoknak voltunk szemtanúi, amelyek alapjában ingatták meg az ország nyugalmát. Súlyos gazdasági gondok nehezedtek az ország vállaira. Amìg ezeket megoldani nem tudjuk, addig a szociális békét is féltem oly messze ható kérdések bedobásától, mint amilyeneket az alkotmányreformok jelentenek. Azt felelem az októbristáknak, hogy ha lesz ebben az országban demokrácia, mint ahogy kell lennie, ez más lesz, ha élni akar hosszasan ebben az országban, mint az októberi demokrácia. Nem is beszélek arról, hogy agrárország vagyunk és hogy egy ipari ország képére akarták megalkotni a mi demokráciánkat. Nem is beszélek arról, mert hiszen mi ennek a következménye?

Az, hogy agrárállamban elsősorban az agrártársadalom hivatott árra, hogy a demokráciában vezetőszerepe legyen. Miért volna ez
a mi magyar demokráciánk kevésbé demokratikus azért. mert a miniszteri székben nem Peidl Gyula, hanem nagyatádi Szabó István ül? Mi köztünk nem lehet ily hazugságot elhinteni. Az porhintés a külföld szemébe, amit ezek az urak végeznek. Mert a külföldön nem tudják, hogy mik azok az igazi pillérek ebben az országban, melyeken a demokráciának nyugodnia kell. De más lesz ez a demokrácia azért is, mert ennek harmóniában kell maradnia a nemzeti érzéssel, a tradícióval, a történelem tanulságaival, mert ez fokozatos fejlődést jelenthet csak, nem pedig felfordulást.

Csak az a demokratikus átalakulás lehet tartós és biztos, amely a nemzet életének gyökeréből fejlődik ki és fokozatosan fejleszti ki a lombot és a gyümölcsöt a nemzet számára. Áttérek a másik kérdés-komplexumra, melyről szóltam. Azt hiszem, hogy minden magyar kormánynak az összeomlás után arra kellett fordítania a gondját. hogy az ország anyagi megélhetésének alapjait rekonstruálja és azt újból életképessé tegye. A háborús szenvedések, a forradalmi felfordulás, az idegen megszállások gazdaságilag tönkretették és kimerítették erőinket. Ehhez jött második ekképpen az ország területi megcsonkítása, amely látszólag ugyanolyan erejű területet hagyott meg a csonka országon, mint amilyen a háború előtt volt. Ez csak látszólagos.

Megcsonkítás folytán sokkal csekélyebb ennek az ereje is, mint a háború előtt volt. Elég, ha rámutatok arra, hogy ezen a területen, sajnos, a magyar intelligencia tekintélyes része feleslegessé vált. A magyar intelligencia az egész régi Nagy-Magyarország területéről idetömörült a csonka országba. Kénytelen volt ezt tenni, mert megélhetése a többi területen lehetetlenné vált. Egy tekintélyes rész, sajnos, felesleges itt s a középosztály megélhetését majdnem lehetetlenné teszi. A középosztály szenvedései olyanok ma Magyarországon, mint amilyenekhez foghatót külföldön, a nyugati államokban sehol sem láthatunk. De elvesztettük a csonka területen lévő nemzeti vagyonnak bizonyos részét is és gyengült annak értéke. Egy csomó vállalat – magában a mezőgazdaságban – bizonyos vállalkozások rentabilitása megszűnt azáltal, hogy vagy elvesztettük a piacot, vagy a nyersanyagot. Elég, ha rámutatok a borkérdésre: megtartottuk szőlőinket. de elvesztettük azokat a piacokat. amelyekre a borunkat kivihetjük.

Gazdasági életünk tönkremenésének harmadik fő oka a békeszerződésnek a reparációkra vonatkozó fejezete. Ez az intézkedés az, amely
állal elvágtak bennünket a külföldi segítségtől. Úgy bántak velünk, mint azzal a beteggel, akit ágyba fektettek, de melléje nem ápolót. hanem
zsandárt állítottak, hogy a betegtől még a vizet és az ételt is elvegye. A reparációra vonatkozó stipulációi a békeszerződésnek lehetetlenné
tették, hogy külföldi tőke segìtségével rekonstruáljuk ezt az országot.

Márpedig egy végkép kimerült. feldarabolt és darabjaiban is elértéktelenedett ország csak külföldi erők segìtségével képes saját erejét
visszanyerni és az ennek megfelelő rekonstrukciót keresztülvinni. Ezek az okok azok, amelyek folytán gazdasági és pénzügyi krìzis van az országban.

Én megengedem, hogy nagyon nehéz a nagy publikum részére ezeket az okokat áttekinteni. Sokkal könnyebb azt mondani: azért vannak
ilyen állapotok, mert a kormány ezt vagy azt csinálta. Ez olcsó frázis, amellyel gyakran élnek, mert bíznak abban, hogy a közönség a valódi
okokat felkutatni és megérteni nem képes, de higgyék el, bármily kormány ült volna itt a háború után a mi helyünkön, ezt a gazdasági krízist
elkerülni nem lehetett volna mindaddig, amíg a békeszerződésnek a reparációra vonatkozó stipulációit vagy el nem intézték, vagy meg nem változtatták.

Két út állott a rendelkezésre: vagy saját erőnkből kellett megkísérelni, hogy talpra álljunk, vagy külföldi segítséghez kellett folyamodnunk.
Mind a két utat megpróbáltuk. Az összeomlás után csak az egyik út állott rendelkezésünkre, csak az az út. hogy saját erőnkből próbáljuk
az országot rekonstruálni, mert hiszen abban az időben még oly külpolitikai atmoszféra, oly háborús mentalitás volt az összes nemzetekben,
amelyben minden kísérlet arra, hogy ennek az országnak külföldi segítséget hozzunk, egészen hiábavaló kìsérlet lett volna. Megjártuk tehát az elsó utat. Ez volt a természetes kötelessége a kormánynak abban az időben, ellenére annak, hogy láthattuk, hogy az út szomszédainknál, Ausztriában, Németországban, a sokkal hatalmasabb és gazdagabb országokban sem vezetett eredményre. A saját erőből való fölemelkedésnek tulajdonképen két eszköze van: az egyik a takarékosság az államháztartásban és a kiadós adóztatás, más Felől pedig a termelés emelése és fokozása. Azonban mind a kettőt egy időben kellett volna csinálni, mert az egyik, sajnos,
nem elegendő. De mind a kettőhöz hiányoztak az erőforrások. Hiszen elég, ha azt mondom, hogy kiadósan adóztatni, takarékoskodni az államháztartásban.

(Egy hang: Kormányzói udvartartás!)

Azt hallom, hogy valaki kormányzói udvartartásról beszél. Nincs udvartartás, mert a kormányzó nem király, hanem Magyarország kormányzója. (A közönség lelkesen éljenez és percekig tüntet a kormányzó mellett.) Könnyű a kormányzó tekintélyét lejáratni akarni, de mondja meg a közbeszóló, hogy ha sikerülne neki, kit állítana a helyébe?

A másik úthoz kellett folyamodni bizonyos idő múlva. Ez a külföldi segítség megszerzésének az útja. Egy év óta fáradozunk ezért a külföldi
segítségért. hogy megteremtsük a külföldi kölcsön külpolitikai előfeltételeit. Tárgyalásaink csak részben pénzügyiek. Főleg külpolitikai akcióról volt és van szó: meg kellett teremteni a külföldi kölcsön előfeltételeit. Meg kellett várni azt a kedvező atmoszférát, amelyben a háborús ellentétek lehiggadni kezdenek, amelyben egyik-másik állam belátja, hogy fontosabb a gazdasági rekonstrukció, mint a reparáció. Meg kellett szerezni azoknak az államoknak és azoknak a hatalmaknak segítségét, akik erre az álláspontra helyezkedve Magyarországon segíteni akarnak. Azonkívül továbbmenve, meg kellett teremteni a normális viszonyt köztünk és szomszédaink között. Ez a mi érdekünk, de az ő érdekük is.

Meg kellett győzni őket arról, hogy mi sem kívánunk egyebet. mint azt, hogy normális viszonyba jussunk, amelyben mind a két fél a
maga gazdasági erejét kifejtheti a saját maga javára. Azt mondják erre némelyek, hogy mi kölcsön után szaladgálunk. Őszintén mondva, ezt a vádat meg sem értem. A kölcsönre való akció elsősorban külpolitikai akció. Megteremteni annak az előfeltételeit. de ugyanakkor
Magyarországnak tekintélyét is helyreállítani a külföldön. Ezt a tekintélyt mi is akarjuk. Nem egészen sikertelenül végeztük ezt a munkát.
Most. hogy közelebb jutottunk ahhoz az időponthoz, amikor a külföldi segítség rendelkezésünkre fog állani, egyszerre feltámadnak az ellenvetések.

Azt mondják, hogy a külföldi kölcsön csak arra való, hogy ezt a országot szolgaságba hajtsuk, a kis-ententeszolgaságába, hogy olyan ellenőrzést gyakorolnak, amely minden mozgási szabadságunkat lehetetlenné teszi. Én azt hiszem, hogy ha szomszédainkkal normális, korrekt viszonyt akarunk teremteni, az még nem jelent szolgaságot velük szemben, hiszen ha ez szolgaságot jelentene, akkor állandóan mindenkivel háborúban kellene lenni, akkor mindenkivel folytonos háborút kellene folytatni, mert abban a percben, amikor ez megszűnik, az illetőknek hatalmi pozíciója úgy növekszik, hogy szolgaságba jutunk. Erről szó sem lehet. Tisztán arról van szó, hogy korrekt viszonyt teremtsünk, de egymás kölcsönös jogainak tiszteletben tartása mellett. A magyar kormány sohasem menne bele semmiféle olyan követelés teljesítésébe, semmi olyan feltételbe, amely szabadságjogainknak rovására menne. Az ellenőrzés súlyos teher, de nem politikai ellenőrzésről van szó, hanem tisztán pénzügyi ellenőrzésről és ez is csak addig az ideig fog tartani, amíg államháztartásunk egyensúlyba jön és olyan egyének részéről fog gyakoroltatni, akik politikai érdekkel nem bírnak velünk szemben.

Teljesen neutrális állampolgárok, a Népszövetség kiküldöttei fogják az ellenőrzést gyakorolni kizáróan pénzügyi téren. Itt van a reparáció kérdése. Abban a tervben, amelyet a Népszövetség felállított, húsz évre megállapította, hogy Magyarország tízmillió koronával nagyobb reparációt. illetőleg a béketerhek cìmén nagyobb összeget nem fog fizetni. Súlyos probléma előtt állottunk. Felelnünk kellett. hogy vagy elfogadjuk ezt a terhet és vele együtt a külföldi segítséget vagy nem fogadjuk el, de akkor visszautasítjuk azt a békejobbot és azt a segítő jobbot. amely számunkra rendelkezésre áll. Én azt hiszem, helyesen cselekedtünk akkor, mikor ezt a tervet elfogadtuk. Ez súlyos tehet, – én annak tartom, – a másik oldalon azonban bizonyos, hogy húsz évig többet nem fogunk fizetni és jobb ez a bizonyosság, nézetem szerint – amely egy kis nehézséggel is jár, mint az a bizonytalanság, amelyben élünk és amely bizonytalanságból kifolyólag minden percben előállhatnak sokkal nagyobb terhek. Fel kell, hogy állítsuk a mérleget. Az egyik oldalon azok a bizonyos átmeneti áldozatok, amelyeket vállalunk, a másik oldalon azonban a meggyógyulás és az egészség visszanyerésének lehetősége. Nincs az a magyar ember, aki átmenetileg ne vállalná ezt az áldozatot azért. hogy ennek az országnak végleges egészsége helyreálljon.

Ha azt akarjuk, hogy az ország egészséges legyen, ha azt akarjuk, hogy ebbe az országba a politikai és szociális nyugalom visszatérjen,
ha azt akarjuk, hogy gazdasági életünk újból fellendüljön, ha azt akarjuk, hogy az európai nemzetek társaságában újra számottevő faktor legyünk, akkor haladnunk kell azon az úton, amely idevezet, akkor vállalnunk kell azokat az átmeneti áldozatokat. amelyek nélkül erre az útra nem léphetünk. Erre kérem az önök támogatását.

(KAPOSVÁR, 1924 FEBRUÁR 10.)

Hozzászólások