Amikor a nép nem a korlátlan népszuverenitás mellett dönt - a liechtensteini példa

Közhely az már kisebb diskurzusokban is, hogy 'döntsön a nép arról, hogy mi legyen az államforma', mert ez olyan egyszerű és annyira, de annyira demokratikus. Kevésbé ismert toposz, hogy erre a konzervatív-empirikus monarchista válasz az, hogy a nép ne nagyon döntsön ilyen kérdésekről, mert ezzel kapcsolatosan nincsen egyszerűen belátása és pontosan annyira könnyű meggyőzni ennek fontosságáról, mint az ellenkezőjéről is. Ergó, ez baromi felesleges dolog és a nép egyszerűen nem kompetens ebben. A helyzet ott bonyolódik, amikor egy kis nemzet azt bizonyítja, hogyha neki döntenie kell, akkor is arról dönt, hogy maximálisan megbízik a monarchájában, azaz uralkodójában - és ha ő azt mondja a nép képviseletével (érstd: parlament) szemben, hogy 'nem' - akkor az egy végleges és nagyon is jogos 'nem'.

Micsoda? Ez még létezik a túlburjánzott tömegdemokrácia időszakában, most a XXI. században?

Nos, igen és Európában, egy létező monarchiában, amelynek a neve Liechtenstein. És itt nem ér most fanyalogni, hogy "persze, ilyen törpeállam, hadd éljenek a meseországukban", mert nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy ez egy működő monarchia, ahol a stabil közjog mellett az ad - szinte megfellebbezhetetlen - legitimitást a háromszáz éve uralkodó dinasztiának és a mindenkori uralkodónak (nagyherceg), hogy a gazdasági jólét biztosított, az uralkodó pedig ténylegesen kormányoz, nemcsak 'uralkodik' (az angol példával élve). Nem él vissza a hatalmával, de ha megszólal annak nagyon is nagy súlya van, és az emberel elhiszik és engedelmeskednek, mert azt tapasztalták (!), hogy ez működik és jó nekik. Az uralkodójuk nem hagyta őket cserben őket, kiáll az ország jussáért és uralma nem öncélú sohasem. Jó példa a dinasztia karakán kiállására, hogy Lengyelország és Csehszlovákia 1600 km²-nyi földjét államosította a családnak 1945 után (szovjet közbenjárással), amit soha sem kaptak vissza. A hidegháború alatt liechtensteini állampolgárok nem utazhattak Csehszlovákiába sem, Lengyelországba csak idővel. A diplomáciai kapcsolatok ma sem tökéletesek ezért Csehországgal, Szlovák Köztársasággal pedig csak 2009-ben (!) ismerték el egymást, mint szuverén állam.

Mit mondanak tehát a mostani tények?

A liechtensteini szavazók nagy többsége 2012. július elsején, egy népszavazáson utasította el a herceg (Fürst) azon jogának megvonását, hogy megvétózhassa a referendumokat. A résztvevők 76,1 százaléka - 11 ezer fő - nemmel szavazott az "Igen - hogy a szavazatod számítson" névre keresztelt kezdeményezésre. A részvétel a népszavazáson 82,9 százalékos volt (sok tömegdemokráciának irigyelt arány lehet).

A népszavazást azután kezdeményezték, hogy Alajos trónörökös herceg (pontos címén; Stellvertreter des Fürste, ténylegesen 2004 óta ő vezeti az országot, de az uralkodó még mindig édesapja II. János Ádám nagyherceg) múlt szeptemberben a vétójog alkalmazásával fenyegetett egy abortusz legalizálására vonatkozó törvény megakadályozása céljából, de végül a választók is elutasították a kezdeményezést.

Liechtenstein - jelenleg a világ egyik leggazdagabb országa - az egyetlen európai monarchia, ahol az uralkodó valós végrehajtói hatalommal rendelkezik, ténylegesen kormányoz és így nagyon is hasonlatos a valamikor apostoli magyar király jogköréhez. Az uralkodói család 1699 óta van hatalmon. A mostani népszavazás szép folytatása a 2003-asnak, amely jóváhagyta az alaptörvény módosítását, mely bővítették az államfői jogokat, gyakorlatilag egyedülálló példaként a XXI. századi monarchiák esetében. Csak gratulálni tudunk tehát és most már sok magyar monarchistának lehet példája olyan zavart kérdésekre, hogy "mégis hol működik a monarchia a XXI. században?". Közeli és jó példa, európai példa és szívünkhöz közelálló példa. Nem számít az ország mérete, sokkal inkább a gazdaság, a lojalitás és a dinasztia tényleges uralma.

Für Gott, Fürst und Vaterland!