Királyi palota lakói

Az élet kábító és ideális gondolkozást gátló zajától, mely bennünk Isten szeretetteljes szavát elnémítani és túlkiáltani törekszik, vonuljunk vissza egynéhány pillanatra a legközelebbi templom oltárlépcsőjére. Itt, úgyszólván a világból kilépve, már nem áll semmi Isten és közöttünk. Tisztán és világosan értheti lelkünk Isten kegyelmének szent szavát. Mert előttünk a tabernákulumban valóban testestől lelkestől jelen van a világ mindenható Teremtője és az emberiség legfőbb Ura.

Írta: Boldog Batthyány-Strattmann László herceg.

Királyi palotában vagyunk, melyben maga Krisztus, a Király hív meg mindegyikünket és tárt karokkal vár. Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik elfáradtatok és meg vagytok terhelve és én felüdítlek titeket''. (Máté, 11,28.) Hallgassuk áhítattal és vegyük fontolóra Megváltónk és Istenünk jóságos hangját. Ezekben a pillanatokban a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt az a tudat hassa át teljesen énünket, hogy Urunk és Királyunk velünk együtt van itt a földön. Töltse el az a tudat egész lényünket, mint az orgona hangja a templom minden részét és zugát.

Krisztus végtelen jóságában földi élete után sem hagyott árván magunkra, Ô maga akart velünk maradni: ,,... és íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig'' (Máté 28,20), hogy földi vándorutunkon vigaszunk, erőnk és örömünk legyen mindennap, életünk minden helyzetében. De nemcsak hogy velünk maradt és királyi palotában él közöttünk, hanem mérhetetlen jóságában a mi szerény hajlékunk ajtaján is kopogtat. Kopogtat, hogy befogadjuk! Melyik súlyos beteg nem örülne annak, ha egy világhírű orvos önként ajánlkoznék eljönni hozzá, hogy segítsen rajta? Nekünk pedig az, az orvos ajánlotta fel látogatását, akinek irgalmas keze érintésére testi és lelki betegek serege gyógyult meg; ,,... a vakok látnak, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az üdvösség örömhíre hirdettetik''. (Lukács 7,22)

Mert nem járunk-e mi is mint bénák a jónak útján, vakon az isteni kegyelem szépségei iránt, telve hibáink betegségével az örök halál veszélyében? Jézus Krisztus lépi át hajlékunk küszöbét a szentáldozáskor, Megmentőnk siet hozzánk.

Jézus Krisztus azonban nemcsak mint orvos jön el hozzánk, hanem mint legjóságosabb megértő Atyánk is. Atyai és isteni szeretete irántunk a szentáldozásban kapcsolódik be legközvetlenebbül az ember életébe. Itt dobog együtt szívünk Jézus szent Szívével. Istennek irántunk való végtelen szeretete a legméltóságosabb Oltáriszentségben, bennünk rezonanciát keltve kell, hogy viszont-szeretetet ébresszen lelkünkben.

Ez a szeretet láncol bennünket Istenhez, ez a szeretetünk Isten iránt fog belőlünk kisugározni felebarátainkra is. És egyedül az Isten iránti szeretet lesz az, ami az egyénnek, úgymint az egész emberiségnek boldogságot és békét hozhat már a földön is.