A magyar integritásnak az első vértanúja a király! – Haller István felszólalása a detronizáció ellen

Az alábbiakban Haller István képviselő felszólalását közöljük, aki gróf Apponyi Albert állásfoglalásához kapcsolódva, vele mélyen egyetértve szólt hozzá a detronizációs vitához 1921-ben. Haller István (1) 1880-ban született katolikus kisbirtokos családban az erdélyi Mezőpetrin. Papnövendék volt, azonban onnan kilépve jogot és filozófiát tanult a budapesti tudományegyetemen. Lelkes keresztényszocialista politikus, a Katolikus Népszövetség főtitkára volt ezért 1907-ben a Katolikus Néppárt titkárává választották, 1910-től pedig az Országgyűlésnek is tagja.

Közzéteszi, a bevezetőt írta, lábjegyzetekkel ellátta: Stamler Ábel.

Az 1910-1911-es szabadkőművességről szóló országgyűlési vita során többek között a következő hozzászólást tette:

„… a szekularizáció, a népiskolák államosítása és főképen az iskolákból a felekezeti oktatás kiszorítása egyenesen szabadkőmíves program, ezeknek megvalósítását és a megvalósítás módozatait páholy-gyűléseken nap-nap után kalapács alá veszik és egyebet sem csinálnak ezidőszerint, mint ilyen tételeket tárgyalnak”. (2)

Harcos antikommunista és a liberális politika ellenfele. Saját meghatározás magára nézve így szól; „katolikus magyar hazafi”. A proletárdiktatúra alatt hat hétig a bolsevikok fogja volt, pontosan ezen meggyőződése miatt. A kommün bukása után néhány hét leforgása alatt több mint százezer taggal (!) szervezte újjá a keresztényszocialista pártot és az ezzel kapcsolatos szakszervezeteket. Eredményesen lépett fel a szociáldemokrata eszmékkel szemben a fővárosban is, hiszen úgy gondolta, hogy nagyon fontos a munkásérdek-képviselet, de ezt nem szabad átengedni a forradalmi eszméket valló szociáldemokráciának, amely egyszer már szállás csinált a kommunizmusnak itthon. A második Friedrich-kormányban a propaganda-minisztérium vezetését vállalta el, a tömeg nyelvén ugyanis jól értett. A Huszár kabinetben pedig a vallás-és közoktatásügyi tárca volt az övé, tekintettel korábbi keresztényszocialista múltjára. Ő nyújtotta be és keresztül is vitte a numerus claususról szóló törvényjavaslatot. Gróf Teleki Pál kilépése után a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának elnöke lett és azon belül a legitimizmus egyik legnagyobb szócsövévé válik. Ebből szakadt ki a gróf Andrássy Gyula vezette Keresztény Nemzeti Földműves és Polgári Párt, mellyel később együttműködve, a két párt a Szövetkezett Keresztény Ellenzék elnevezést kapta. Az előbb említett ellenzékben olyan személyek vettek részt, mint Cziráky József és György grófok, Pallavicini György őrgróf, Rakovszky István, Sigray Antal gróf. Haller István a politikától teljesen visszavonulva 1964-ben 84 éves korában hunyt el.

Alább következzék q felszólalása, melyet az Országgyűlésben folytatott detronizációs vita során mondott el 1921.november 4-én. (3)

+++

Tisztelt Nemzetgyűlés!

Gróf Apponyi Albert, akit kétségkívül az egész nemzet tisztelő szeretete övez, oly hatalmas logikával mutatott rá azokra a sérelmekre, amelyeket a nemzet szenved akkor, mikor a trianoni békeszerződéssel tökéletes ellentétben ilyen kényszerhelyzet elé hoztak bennünket, hogy én ennek a cselekedetnek nemzetközi vonatkozásait nem is kívánom taglalni és semmit sem akarok hozzátenni ahhoz, amit gróf Apponyi Albert képviselőtársunk ennek a cselekedetnek nemzetközi jelentőségét illetőleg kifejezett.
Nem kívánok hozzátenni mást azért sem, mert én abban a pillanatban, mikor százezernyi testvér hulláján s annyi könny és vérözönön át felértünk a nemzetnek erre a Golgotájára, nem tudok másra gondolni és nem tudok egyébről beszélni, mint arról a kínról, arról a szégyenérzetről és arról a megaláztatásról, amely eltölti lelkemet akkor, amikor ilyen kényszer hatása alatt cselekednünk kell. Én ma t. Nemzetgyűlés, nem tudok történelmi eseményeket analizálni. Én ma nem vagyok képes arra, hogy hibák, tévedések, vereségek, sikerek, jó vagy rossz indulatok fölött mérleget csináljak.

Nem vagyok ma abban a lelkiállapotban, hogy akár védőügyvédje tudjak lenni egy ügynek, akár vádlója, vagy éppen bírája. Én ma nem tudok más lenni, mint meghatott szemlélője egy történelmi tragédiának, amelynek szenvedő részese egy ezeresztendős nemzet és egy koronás király. Amikor sorscsapások érik őt, aki népét a béke felé akarta vezetni, aki nem egyszer adta tanújelét annak, hogy amennyiben szabad rendelkezésétől függne, mihamarább igyekeznék a vérfolyamot megállítani. Aki az egész világot, de elsősorban nemzetét békéhez kívánta juttatni. Mondom, amikor sorscsapások érik őt, akkor azt hiszem, ezek a csapások sebet ejtenek mindazok lelkében, akik érzik, hogy a koronázás a nemzetnek és a királynak összeforrasztása. S akik tudják, hogy a magyar Szent Korona nem szimbólum, hanem élő eleven valóság, amelyből árad a nemzeti szuverenitás, amelyen ejtett minden sérelem, akárhonnan jöjjön is, a nemzeten ejtett sérelem.
Tisztelt Nemzetgyűlés! Befelé vérző és síró milliókat érzek magam körül. Befelé vérző és síró milliókat érzek magam körül, akik lélekben kísérik a könnyek folyamán lefelé haladó királyi párt, szimbólumát egy nemzet szabadságvesztésének, szimbólumát annak a lánccsörtetésnek, amelynél egyebet mi ma tenni nem tudunk.

Tisztelt Nemzetgyűlés!

A lánctartók, azok, akik minket a trianoni béke tömlöcében tartanak, váddal léptek fel a nemzet ellen. Egy elgyötört nemzetet úgy állítanak a világ ítélőszéke elé, mint amelyik meg akarta volna vagy meg tudta volna zavarni a világ békéjét. Krisztus Pilátus előtt. Vérző testtel, töviskoronával, náddal felfegyverkezve egy nemzet, amelyről azt mondják, hogy ez a világ békéjét veszélyezteti. Ez a nemzet a világ békéjét nem tudja veszélyeztetni és nem akarja veszélyeztetni. Akik azonban körülötte vannak, bár egyebet, mint vérző nemzetet nem láthatnak itt, bár más szándékot, mint az élni akarást fel nem fedezhetnek itt, mégis azt kiáltják, mint kiáltotta akkor a hamisság az Igazság felé: Feszítsd meg őt; mégis osztozkodni akarnak azon, ami még megmaradt. A hatalomféltő erőszak és a telhetetlenség eljátssza újra a világhistóriában az aesopusi mesét.

A Huszár-kormány

Ülő sor: balról jobbra: Haller István, Rubinek Gyula, Somssich József, Huszár Károly, Beniczky Ödön, Korányi Frigyes, Nagyatádi Szabó István.
Álló sor: Sokorópátkai Szabó István, Peyer Károly, Bleyer Jakab, Friedrich István, Heibrich Ferenc, Bárczy István,

Három imperialista hatalom vesz körül, három imperialista hatalom eszi testünket. Ez a három imperialista hatalom azt mondja, hogy a hét milliónyi fegyvertelen magyar nép fenyegeti békéjében a negyvenmilliós felfegyverzett hatalmakat. Csak képmutatás és csak ürügykeresés lehet az, mikor azt mondják, hogy ez a nemzet veszélyeztet akárkit, mikor azt mondják, hogy erőszakkal kell megakadályozni ennek a nemzetnek életfunkcióit, és semmi más, mint a zsákmány féltése nem indokolhatja azokat a lépéseket, amelyeket nemcsak most, de lépten-nyomon tettek, és félek tőle, hogy fognak tenni a magyar nemzet élete ellen.

A magyar nemzet nem volt békebontó, nem volt imperialista, nincs szándékában békét bontani és nincsenek imperialista céljai most sem. Amikor a magyar szántó-vető barázdás homlokával a barázda fölé hajlik és ott az élet magvát elveti, amikor a műhelyben tüzes vasat kalapácsol és önt formába, amikor a magyar agyvelő gondolkozik, nem halált, nem viszályt, nem háborút akar elvetni, hanem a békének, az életnek, a munkának, a kultúrának a magjait akarja elvetni. Akkor ez a nemzet a maga javát, az egész világ javát akarja szolgálni. A magyar nemzet semmi mást nem akar, csak életet, de ha az az oka az üldözésnek, hogy a magyar nemzet élni akar, ha az az oka az üldözésnek, hogy a magyar nemzet dolgozni akar, ha az az oka a további megaláztatásoknak, hogy annyiszor talpra tudtunk állni s ennek a nemzetnek dacos homlokára van írva, hogy újra talpra fog tudni állni, ha az az oka az üldözésnek, hogy a mi létünk eleven vád és lelkiismereti furdalás a győzők ellen, ha ez az ok, akkor ezt megsemmisíteni csak kétféleképpen lehet: vagy reparálni kell a velünk szemben elkövetett bűnt és igazságtalanságot, vagy adják meg nekünk a kegyelemdöfést. De siralomházban ne tartsanak bennünket úgy, hogy soha ne tudjuk, mikor fog bekövetkezni az utolsó momentum, hogy ízenként próbálják szétszedni nemzeti becsületünket, próbálják tönkretenni históriai tradíciónkat, darabonként akarják szétmorzsolni azt, amit egy kegyetlen és igazságtalan szerződés még meghagyott nekünk. Ez ellenkezik az emberiséggel, ellenkezik a népjogokkal, ellenkezik az igazsággal, ez nem méltó azokhoz, akik magukat civilizált nemzeteknek tartják. Ez a kérdés, amelyet erőszak hozott a Nemzetgyűlés fóruma elé, amelynek likvidálását fegyveres fenyegetéssel követelik tőlünk, nem volt a magyar nép aktuális problémája. Nem volt a magyar nép aktuális problémája. Éppen azért hibát követtek el mindazok, akik aktuálissá tették. A magyar nép tudott volna várni ennek a kérdésnek az elintézésével. Tudott volna várni, mert a magyar nép nem szívesen veszi és nem szívesen vette volna magára a felelősséget, hogy ezt a kérdést azok nélkül intézze el, akik velünk ezer esztendőn keresztül védték ennek az országnak integritását, és akik ezer éven át dolgoztak azért, és azt hiszem, tőlünk elszakítva is fognak dolgozni azért, hogy ez az ország az legyen, ami volt ezer esztendőn keresztül. A magyar nép nem sietett volna, mert nem akart volna elébe vágni azok véleménynyilvánításának, akikkel együtt harcolt a fronton, akikkel együtt vérzett évszázadokon keresztül, akikkel lélekben ma is össze van forrva, és akik nélkül nem szívesen tesz olyant, ami a nemzet jövendőjének prejudikál.

De nem volt ez a nemzet aktuális problémája már csak azért sem, mert a népet, melynek nevében itt vagyunk, s amelynek megbízásából törvényt alkotunk, a népet a maga legszélesebb rétegeiben egészen más problémák foglalkoztatják. Neki aktualitása az, hogy tud-e kenyeret adni az éhes szájnak. Reá nézve aktualitás az, hogy tud-e kapni egy darab földet ebből a véráztatta talajból.

Tisztelt képviselőtársaim, akik az én beszédem fűzését más irányba akarják terelni; ismerhetnek engem annyira, hogy nagyon jó tudják, hogy én más alkalommal mindig követtem minden útmutatást és irányítást, amelyet beszédem közben kaptam és igyekeztem azokra megfelelni. Ma nem fogom megtenni. Nem teszem azért, mert előre bejelentettem, hogy nem kívánok analizálni, nem kívánok bírálni, nem kívánok kritikát mondani, semmi egyebet nem kívánok, mint hangot adni azoknak az érzelmeknek, amelyek lelkemben élnek, s amelyekről meg vagyok győződve, minden ellenmondás dacára is, hogy milliók és milliók lelkében élnek, nőnek erősödnek és győzni is fognak.
Ez nem volt a nemzet aktuális problémája, nem volt azért, mert az a nemzet, amely dolgozik, tisztában van azzal, hogy ennek a problémának a bármely irányú eldöntése nem jelent az ő számára egy falattal több kenyeret, nem jelent több szabadságot, nem jelent több szabadságot, nem jelent több jogot, nem jelent számára haladást.

Én ezek alapján tiltakozom a kényszer ellen, amelyet velünk szemben használnak, tiltakozom az erőszak ellen, mellyel bennünket fenyegetnek, tiltakozom a fegyver ellen, amelyet mellünknek szegeznek, tiltakozom a cél ellen, amelyet elérni akarnak, tiltakozom nem ezeresztendős jogunkra való hivatkozással, hanem tiltakozom azon törvény alapján, amelyet azok csináltak, akik velünk ezt elkövetik. Ha a törvény alkotója maga sebzi meg törvényét, azzal kimondotta felette a halálos ítéletet. Az a törvény, amely bennünket ebbe a helyzetbe juttatott, a halálos döfést alkotóitól kapta, mert bebizonyították, hogy nem képesek vagy nem akarják a törvényt megtartani, amikor egy végletekig kifosztott és megalázott kicsiny néppel állhat szemben.

Igazságot megölni nem lehet törvénnyel, igazságot megölni nem lehet erőszakkal. Igazságtalanságot nem lehet helyrepótolni vagy kijavítani újabb igazságtalansággal. És az erőszak által alkotott jogállapotot nem lehet erőszakkal újból jogállapottá vagy erősebb jogállapottá tenni.
Amikor ez történik velünk, akkor én nem tehetek egyebet, mint apellálok nagy és hatalmas nemzetek azon fiaihoz, akiknek nem volt személyes részük az erőszak ezen institúcióinak megalkotásában, akik tehát személy szerint nincsenek feszélyezve abban, hogy az igazságot megismerjék és az igazságnak hangot adjanak. Hozzájuk apellálok: emeljék fel szavukat az ellen az igazságtalanság ellen, amelyet most velünk szemben újból elkövettek, amelynek nincs párja a világtörténelemben, őhozzájuk apellálok: legyenek védelmezői egy letiport nemzetnek és egy rabláncra fűzött királyi párnak.

Attól, ami történik, a lelkem távol van: olyan távol áll, mint ahogy távol áll a jog az erőszaktól, mint aminő távol áll a szabadság a kényszertől, mint aminő távol áll az igazság a trianoni békeszerződéstől. Távol áll tőlem az, ami történik azért is, mert én nem bízom olyan fanatikusan saját ítélőképességemben, hogy meg tudjam állapítani, vajon az, ami történik, aminek külső kényszer hatása alatt történnie kell, az a nemzet javára válik-e vagy kárára. Nem tudom pedig azért, mert nem tudja senki sem biztosan, hogy vajon az, amit üdvösnek tart, nem válik-e kárhozattá, nem tudja senki sem, hogy aki ma szereti, az holnap imádni fogja-e vagy átkozni, és így én nem tudom, vajon az, amire rákényszerítettek, a nemzetnek üdvösségére válik-e vagy kárhozatára.

Annyit azonban tudok, hogy ami történik, nem az, aminek a magyar nemzet szabad önrendelkezése esetében történnie kellett volna. Annyit tudok, hogy a célt, amelyet el akarnak érni, nem fogják elérni, mert a cél nem az, ami mondva van, a cél egészen más, a cél ezt a nemzetet végleg megfosztani annak minden lehetőségétől, hogy a szétszakított darabok még egyszer összeforrjanak.

Ezt a célt nem fogja senki elérni. Ezt a célt nem lehet elérni, mert minden ultimátumnál, minden szerződésnél, minden törvénynél erősebb, azaz ezeresztendős életösztön, mely ebben a nemzetben él. És mert erősebb, mert mindennél erősebb, éppen ezért, bármi történik akaratunkból vagy akaratunkon kívül, bármit hoz reánk a kényszer vagy bármit vállalunk magunk, mindez nem változtathat azon a tényen, hogy itt egy ezeresztendős nemzetnek élnivágyása él olyan területen, amely területileg integer darab, mert az Isten ilyennek teremtette, és él azért, mert a lelkekből soha nem lesz lehetséges kiirtani a magyar öncélúságnak, önrendelkezésnek, szabadságnak, függetlenségnek és összetartásnak vágyát, érzését és gondolatát.

Egy eszme nem szenved azzal, hogy vértanúi vannak. Én úgy látom, - és csak ezt kívánom még itt leszögezni – hogy a magyar integritásnak, ha időrendben nem első, de jelentőségben mindenesetre első vértanúja a király.

JEGYZETEK:

(1.) Sturm-féle országgyűlési almanach 1910-1915
Nemzetgyűlési almanach 1920-1922
Parlamenti almanach 1922-1926
Magyar országgyűlési almanach 1927-1932
(2.) Képviselőházi napló 1911.április 6., 137. országos ülés, 495. oldal
(3.) Nemzetgyűlési napló 1921.november 4.,259. ülés, 112.-115. oldal