Mennyibe kerül a monarchia az angoloknak?

Ahogyan a több milliónyi alattvalójának, II. Erzsébet angol királynőnek is szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat, ezért a királyi kiadásokat is csökkentik. A Buckingham Palota által nyilvánosságra hozott adatok szerint a március 31-ig terjedő évben a monarchia 38,2 millió fontba került, ez egy főre lebontva 62 pennyt jelent. Ez az összeg több mint 3 millió fonttal kevesebb mint a 2008-2009-es.

Az Egyesült Királyság közügyi szektora és állami alkalmazottai megszorításokkal néz szembe, ahogy a kormány megpróbálja
a deficitet kiiktatni. Alan Reid, a királyi pénzügyekkel foglalkozó Privy Purse elnöke elmondta, hogy a királyi ház
természetesen tisztában van a nehéz gazdasági helyzettel és spórolni fog, valamint a palota felújítását is elhalasztja.

A nyolcvannégy éves királynő 7,9 millió font közpénzt kap évente, személyzetére és más költségekre és ez az összeg
húsz éve nem emelkedett. A számok azt is megmutatják, hogy ebből az összegből több év alatt félretéve mára 6,5
millió font gyűlt össze. Ám ha ebből a félretett összegből ilyen ütemben használnak föl pénzt, 2012-re, a királynő uralkodásának hatvanadik
évfordulójára el fog fogyni.

Tervbe volt véve, hogy a királynő idén az összeg megemelését kéri, ám a kormány - azzal együtt, hogy a jóléti kiadások
és egyéb költekezéseket erősen megnyesi - befagyasztotta az összeget legalább a jövő év kezdetéig.

A számok azt mutatják, hogy a kormány több mint 15 millió fontot költött a királyi rezidenciák, többek közt a Buckingham
Palota és a Windsor kastély, fenntartására és majdnem négy millió fontot királyi utazásokra. Mindkét összeg kevesebb
mint a tavalyi. Reid elmondta, hogy a királyi háztartás több mint félmillió fonttal kevesebbet fog költeni, befagyasztják az alkalmazottak
számát és az üresedéseket újra megvizsgálva igyekeznek elkerülni az elbocsájtást.

Elmondta, hogy ezek a megszorítások hatással lesznek az épületfelújítások menetére, melyeket a távolabbi jövőre
halasztanak. Addig is a királyi háztartás igyekszik kevesebbet költeni és a bevételeit fenntartani, főleg bérleti díjakból és
ingatlanok kezelési költségeiből - mondta.

A királyi megszorításokról szóló hírek nem elégítették ki az anti-monarchista 'Köztársaság' (Republic) csoportot,
kik demonstrációt tartottak a Buckingham palota előtt hétfőn. A szervezet kampányirányítója, Graham Smith szerint Nagy-Britannia monarchiája a legdrágább egész Európában és "továbbra is sok millió fontot von el az adófizetők pénzéből, míg az alapvető szolgáltatások anyagilag
veszélyeztetettek. A költségeket mindenáron csökkentenünk kell, fenntartások és érzelgősség nélkül
" - mondta.

Fordította: Uhel Péter.

Hozzászólások