Magyar király helyett mexikói császár - III. Napóleon és Habsburg Miksa kalandja Mexikóban

III. Napóleon a XIX. század közepén egy nagy francia központú birodalomról álmodott. Nem a hagyományos értelembe vett gyarmatbirodalomról, hanem egy francia befolyásolási övezetről. Bizonyos értelemben előfutára volt a modern geopolitikai gondolkodásnak. A nagy latin birodalom természetesen nem volt eredeti ötlet, hiszen a spanyolok több évszázadon keresztül a gyakorlatban is megvalósították.

Írta: Horváth Gyula

III. Napóleon álma

III. Napóleon azonban-mint már említettem- nem a hagyományos gyarmatbirodalomban gondolkodott. Latin-Amerika vonatkozásában az volt a terve, hogy az USA terjeszkedését Dél felé lehetetlenné tegye és a latin–amerikai államok növekvő felvevőpiaca és ásványkincsei felett biztosítsa Franciaország elsőségét. Ehhez azonban mindenekelőtt Mexikóra volt szüksége. Mexikó volt az az ország, amely földrajzi fekvése miatt meg tudta akadályozni az USA Dél-irányú terjeszkedését. Ezt a gondolatot világosan kifejti egy, a Mexikót megszálló csapatok vezető tábornokának írott, levélben, (1) amelyben leírja, hogy Franciaország érdekelt egy erős Amerika Egyesült Államok meglétében, amely lefékezi az angol törekvéseket a térségben. Nem érdekelt azonban abban, hogy az Egyesült Államok terjeszkedjen területileg és gazdaságilag a Golfo de Mexikó irányában, azaz Dél felé, majd az Antillák és Dél-Amerika irányában. Mexikóban egy francia fegyverekkel segített kormányt kell létrehozni és „miután biztosítottuk jótevő befolyásunkat közép Amerikában ez a befolyás ki fog sugározni Délre és Északra és óriási lehetőségeket nyit meg kereskedelmünk előtt és ellátja iparunkat nélkülözhetetlen anyagokkal. Így tehát politikai, ipari és kereskedelmi érdekünk arra kötelez, hogy bevonuljunk Mexikóba, határozottan kitűzve ott zászlónkat és megalapítva ott egy monarchiát” (A monarchia jobban megfelelt III. Napóleon céljainak. A mexikói monarchisták, akik kapcsolatban álltak III. Napóleonnal, természetesen szintén monarchiában gondolkodtak-amint ezt lejjebb részletesen kifejtem).
III. Napóleon geopolitikai szempontból egy sajátos Észak-Dél formátumban gondolkodott, amelynek „tengelye” a Mediterráneum-Mexikó. Ebben a nagy „latin közösségben” a vezető tehát meghatározó erő természetesen Franciaország.

Mire alapozta III. Napóleon a terv megvalósíthatóságát?

Először nézzük Európát. A volt „latin gyarmatbirodalom” vezető ereje Spanyolország egyfelől gazdaságilag gyenge volt, katonailag nem tudott volna Franciaországgal versenyezni, másfelől volt gyarmattartó múltja miatt egy hasonló terv Madrid részéről szóba se jöhetett. Ráadásul még gyarmatai voltak Latin-Amerikában.

Anglia saját hatalmas méretű gyarmatbirodalma megerősítésével volt elfoglalva és az USA minden angol megjelenésre Latin-Amerikában különösen élesen reagált.. („Amerika az amerikaiaké”.) A helyzetet bonyolította Anglia számára az amerikai polgárháború. Az sem mellékelhető körülmény, hogy az anglikán vallás nem volt elfogadható a katolikus latin-amerikaiaknak. Anglia tehát jobbnak látta semlegesnek maradni III. Napóleon kalandjában és a kivárás álláspontjára helyezkedett.

Portugália anyagi ereje miatt szóba se jöhetett, hogy hasonló tervet megvalósítson, vagy meghiúsítson.
Itália és Németország saját megalakulásával, az egyesítéssel volt elfoglalva. Európa tehát szabad utat nyitott a francia intervencióhoz.

Mexikói oldalról nézve is a terv sok szempontból megvalósíthatónak, sőt jól időzítettnek tűnt.

Mexikóban a latin-amerikai spanyol nyelvű országok közül egyedül már volt császárság. (Az egész térségben ebben az időben csak Brazíliában volt császárság a republikánus tengerben. A brazil császár, II. Dom Pedro rokona volt a mexikói trónra kinézett Habsburg Miksának. Ez is beleillett III. Napóleon terveibe, sőt erősítette azt.). A függetlenség elnyerése után Mexikóban I. Agustin néven 1821-ben megkoronázták a függetlenségi háború hősét Iturbide tábornokot. (2) Amíg azonban a brazil császárság időtállónak bizonyult, (3) Mexikó császárát egy másik tábornok megbuktatta (1823). A mexikói monarchisták ebből azt a következtetést vonták le, hogy a brazil császárság azért maradt tartós, mert egy európai uralkodócsalád (a portugál Bragança-ház tagját választották császárrá ezzel elkerülték a belháborút. Mexikó példája viszont azt bizonyította, hogy a gyenge központi hatalom képtelen volt ellenállni a függetlenségi harcokban megerősödött helyi caudillók hatalmi vágyainak. Gyakorlatilag bármely megfelelő haderővel rendelkező tábornok megszerezhette a császári trónt (később az elnöki széket).
I. Agustín bukása után Mexikóban ádáz, kisebb nagyobb megszakításokkal közel negyven évig tartó fegyveres küzdelem alakult ki a liberálisok és a konzervatívok között. A harcok miatt a gazdaság alig fejlődött. (4) Az amúgy is kevés állami bevétel igen nagy hányadát emésztette fel a hadsereg fenntartása, azé a hadseregé, amely képtelen volt megvédeni az ország területi integritását. (Mexikó 1835-ben elvesztette Texast, amely előbb független állam lett, majd csatlakozott az USÁ-hoz. 1848-ban, az USA-Mexikói háború következtében elvesztette területe felét) (5) A mexikói konzervatívok a liberális gondolkodásra és törvénykezésre vezették vissza az ország gyengeségét. A liberálisok pedig azzal vádolták a konzervatívokat, hogy megakadályozzák az ország gazdasági és társadalmi haladását, ezért olyan gyenge az ország. A liberálisok, amikor hatalmon voltak sorra hozták törvényeiket, amelyek célja szerintük az ország modernizálása. Pl. a liberálisok a „kisbirtokos Mexikó” koncepció megvalósítását úgy látták megvalósíthatónak, ha feloszlatják az egyházi és indián kézben levő földbirtokokat. Az ezt előíró un. Lerdo törvény (6) az egyház éles ellenállását váltotta ki. Az 1857-es alkotmány, és Juárez egyház ellenes törvényei (7) tovább élezték az ellentétet a liberálisok és az egyház között. A liberálisok azzal vádolták az egyházat, hogy az a konzervatívokat támogatja. Ez igaz is volt, de fel kell tenni a kérdést miért alakult ki az egyház és a konzervatívok között egyfajta „természetes szövetségi” viszony? Az egyház politikailag nem szerepelhetett, pártjai nem lehettek, gyakorlatilag nem volt saját érdekképviselete. A konzervatívok felvállalták az egyház érdekeinek képviseletét. A konzervatívok viszont ideológiai és pénzügyi segítséget kaptak az egyháztól. A tárgyalt időszakra tehát olyan helyzet alakult ki Mexikóban, hogy a konzervatívok és az egyház szövetségben lépett fel a polgárháborúban győztes liberálisok és a liberális elveket legkövetkezetesebben védő Benito Juárez elnök ellen. Az egyház esetében mindig figyelembe kell venni, hogy mexikói egyház mindig is tartott az USÁ-ban domináns vallásként megjelenő protestantizmustól. (8) III. Napóleon tervében a mexikói egyház helyzetével is kalkulált, amikor arra számított, hogy a mexikói egyház is szívesen fogad egy római katolikus herceget uralkodónak, akit a főként római katolikus lakosságú Franciaország támogat. Az egyház tehát elfogadta a tervet, azzal a kikötéssel, hogy a leendő császár visszavonja az egyházat sújtó liberális törvényeket.

A mexikói konzervatívok között sem volt teljesen új gondolat egy európai herceg trónra ültetése. Estrada már 1840-ben azt írta, hogy Mexikón csak egy monarchia segíthetne. Hasonló következtetésre jutott a konzervativok vezéralakja Lucas Alamán is, aki szerint a liberális föderativizmussal szemben csak egy centralizált monarchia védheti meg Mexikót az USA terjeszkedésével szemben. (9) A mexikói monarchia azonban csak abban az esetben léphetne fel az USÁ-val szemben, ha a monarchia mögött egy erős európai hatalom áll.

A főszereplő: Habsburg Miksa főherceg.

A III. Napoléon megálmodta és megrendezett drámához szükség volt egy főszereplőre, de olyanra, aki nem csak egyes elvárásoknak tud megfelelni, hanem az elvárások csaknem mindegyikének. Ennek az embernek mindenekelőtt neves királyi családból származó hercegnek kellett lenni, mégpedig valamelyik európai királyi családból. Nem lehetett angol, az USA érzékenysége miatt. Nem lehetett spanyol, a gyarmati múlt miatt. Nem lehetett francia sem nehogy gyarmatosítással lehessen vádolni III. Napóleont.. Mindenképpen római katolikus vallásúnak kellett lennie. Fiatalt kerestek, aki nem retteg vissza a feladat nagyságától, a polgárháborús viszonyoktól, de azért aki már rendelkezik bizonyos uralkodási tapasztalatokkal és nem utolsó sorban bírja a francia uralkodó és a mexikói monarchisták bizalmát. III. Napóleon választása Habsburg Miksa főhercegre esett. A választás tökéletesnek tűnt. Miksa valóban megfelelt a fenti követelményeknek. (Sőt mint később kiderült Miksa teljes mértékben magáévá tette az ügyet és nagyon komolyan vette főszerepét III. Napóleon játszmájában).

Habsburg Miksa Bécsben született 1832. július 6-án. Ferenc József későbbi osztrák császár, magyar király öccseként csak családi katasztrófa estén juthatott volna hatalomra. 1850 és 1854 között beutazta a mediterráneumot. Egy ideig az Osztrák-Magyar Hadiflotta admirálisa volt, majd a császár Lombardia- Velence kormányzásával bízta meg. (10) A forrongó Italiában nem lehetett könnyű dolga az ifjú hercegnek. Itt erősödött meg benne liberális hajlama, az ellentétes politikai erők közötti kompromisszum keresés. 1857. július 27-én felségül vette a belga király lányát Carlotát. Miksa 25, Carlota 17 éves volt ekkor. (11) (A Carlota nevet használom, mert ezen a néven került be a mexikói történetírásba.)

A fiatal pár a Trieszt melletti Miramar kastélyban élt. Itt érte Miksát az ajánlat francia és a mexikói küldöttség részéről az ajánlat, hogy fogadja el a mexikói trónt. Nehéz megítélni milyen lelkesedéssel fogadta Miksa a felajánlást. Főleg találgatásokkal kell – hiteles források híján - megelégednünk. A kevés, erre az időszakra vonatkozó, utalás alapján azt mondhatjuk, hogy Miksa jó szívvel fogadta a hírt. Nagy kihívásnak, civilizációs munkának tekintette feladatot. Felesége pedig kifejezetten lelkesedett a mexikói útért. Ez utóbbiakat az is alátámasztja, hogy Miksa visszautasította a görög királyi trónt, miután felajánlották neki a mexikói császárságot. Miksa tehát véglegesen választott. Mint önmagát liberálisnak érző leendő uralkodó feltételül azt szabta, hogy a mexikói nép válassza meg –képviseletein keresztül-uralkodónak. III. Napóleon nagyon meg volt elégedve választásával. Egy levelében azt írta, annak külön is örül, hogy„egy olyan dinasztiából való a herceg, amellyel nemrég még háborúban állt.” (12) Labastida, Puebla püspöke, aki a Miksát meghívó delegáció tagja volt, szerint Miksa kijelentette: „megyek Mexikóba… örökre elválok Európától…gondolataimat nem fogja más mozgatni és nem fogok mást tenni csak azt mintha született mexikói lennék. Feleségem ugyanígy határozott”. (13) A császárválasztó mexikói delegációnak is tetszett Miksa. Labastida írta: „milyen büntetés Itáliának, hogy elmennek, milyen veszteség Ausztriának és egész Európának”14 Bizonyára úgy gondolta és milyen szerencse Mexikó számára. Már csupán egy dolgot kellett elérni: megtisztítani a trónhoz vezető utat. Mexikóban ugyanis pontosan az a liberális, Benito Juárez vezette, kormány volt hatalmon, amely a monarchia esküdt ellensége volt. III. Napoleon megígérte Miksának, hogy hadserege megtisztítja a trónhoz vezető utat. Már csak ürügy kellett a beavatkozásra.

A francia intervenció Mexikóban

Intervencióra ürügyet III.Napóleonnak könnyű volt találni. A liberálisok és konzervatívok legutolsó polgárháborújából a Juárez vezette liberálisok kerültek ki győztesen. Az ország gazdasága azonban romokban hevert. Azért, hogy egy kissé összeszedje magát a gazdaság Juárez 1861 július 17.-én ideiglenesen elhalasztotta a külföldi adósságok visszafizetését. III. Napóleonnak ez szolgált ürügyül az intervencióra.

A vezető hitelező országok londoni értekezletén elhatározták, hogy fegyveres jelenléttel adnak nyomatékot követeléseiknek. (15) Angol, francia, spanyol csapatok szálltak partra Veracruzban. Juárez Mexikó londoni követén keresztül igyekezett a nagyhatalmak tudomására hozni, hogy csak ideiglenes rendeletről van szó és, amint a gazdaság kicsit helyreáll, újra fizetni fogják az adóságterheket. (16) November 26-án a mexikói kormány rendeletével visszavonta az adósság visszafizetési moratóriumot. Ezzel megszűnt a nagyhatalmak inváziójának az oka. Anglia és Spanyolország a Soledadi Egyezmény (17) alapján visszavonta csapatait. A francia csapatok azonban tovább vonultak az ország belseje felé. A magyarázat az volt, hogy Franciaország nem ért egyet Anglia engedékenységével és továbbra is nyomást akar gyakorolni a mexikói kormányra (egyébként a megszálló országok közül Mexikó Franciaországnak tartozott legkevesebbel!). De itt már nem is volt szükség magyarázatra. Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a franciák eleve intervencióra készülnek.

1862 áprilisában már megtörténtek az első összecsapások a mexikói és a francia hadsereg között. Juárez szerint folytatódik a harc a liberálisok és a konzervatív monarchisták között. Kijelentette, hogy a harc Mexikó függetlenségéért folyik. Mexikó függetlensége egyben Latin-Amerika függetlensége is. Juárez nagyon ügyesen összekapcsolta Mexikó ügyét egész Latin-Amerika függetlenségével, rámutatva arra, hogy ami ma Mexikót fenyegeti, holnap egész Latin-Amerikát fenyegetni fogja („Mexikó ügye kontinentális ügy”). (18) Juárez 1862. január 25-i rendelete hazaárulásnak tekintette és halállal büntette a franciákkal való együttműködést. Az első nagyobb csatát a mexikóiak nyerték Pueblánál (május 5. azóta nemzeti ünnep.)

Az invázió ellen magában Franciaországban is voltak akik felemelték szavukat. Victor Hugo pl. a következőket üzente a pueblaiaknak: „Nem Franciaország az, amely hadat visel ellenetek, hanem a császárság. Harcoljatok, küzdjetek, legyetek kemények és ha úgy gondoljátok, hogy a nevem jó valamire használjátok fel…” (19)
III. Napóleon levélben (20) utasította a francia csapatok parancsnokát Forey tábornokot, hogy tegyen közzé egy olyan kiáltványt, amelynek az a célja, hogy a legtöbb mexikóit megnyerje a monarchia ügyének. Forey 1863. június 12.-i kiáltványában kifejti, hogy "Franciaország azért küldött csapatokat Mexikóba, hogy segítse a mexikói népet, hogy szabadon válasszon egy kormányt, amely tiszteli a vallást, a tulajdont…A katolikus vallást meg fogják védeni és a püspököket visszahelyezik püspökségeikbe…El kell felejteni a múlt gyűlölködéseit, általános amnesztia lesz hirdetve…”. De a haza ellenségeinek nyilvánítok mindenkit, aki süketnek mutatkozik békéltető felhívásom iránt és üldözöm őket bárhová is menekülnek.” (21)

1863 szeptemberétől az inváziós hadsereg új vezetőt kapott Archille Bazaine személyében. III. Napóleonnak a pueblai vereség után rá kellett jönnie, hogy a nagy területű Mexikót nem lehet 6-8000 katonával meghódítani. Bazaine 1863 októberében már 36.664 francia katonával rendelkezett(ebben benn van az idegenlégió, a szudáni és núbiai egységek, az osztrák-magyar légió, a belga király ajándéka, az 1500 fős belga egység.) Juárez összesen 20.000 katonával számolhatott. A császári erőkhöz még hozzá kell adnunk kb.13.500 mexikói katonát, akiket császárhű konzervatív tábornokok vezettek. (22) A hadiszerencse nagyon gyorsan átpártolt a császáriakhoz. 1863 májusában a franciák elfoglalták Pueblát (fogságba esett a republikánus csapatok főparancsnoka és több mint 1000 magas rangú tiszt). A Juárez kormány San Luis Potosiba menekült. Megkezdődött az a közel öt évig tartó „macska –egér” harc, amelynek folyamán a Juárez kormányt a császári csapatok egyik helyről a másikra űzték, de elfogni nem tudták. Juárez aki az USA határ közelében egyik városból a másikba menekült, miközben emberei gerillaharcot folytattak az ellenséggel, egyszer se lépte át a mexikói határt. Fenn kívánta tartani azt az állapotot, hogy az országban két kormány van: a törvényes választott alkotmányos (constitucionalista) kormány, amely a köztársaságot képviseli és a francia szuronyok segítségével létrehozott másik kormány, a monarchia.Puebla elfoglalása után megnyílt a franciák előtt az út a fővárosba. A köztársaságpárti szétszórt egységek az ország északi és nyugati területein próbálták összeszedni erőiket. 1863 június 10.-én a franciák bevonultak Mexikóvárosba.

Mint a „nép” képviseleti szerve még ebben a hónapban megalakult a 215 fős Asamblea de Notables (Tekintélyes emberek Gyűlése), amelynek döntenie kellett az államformáról. A gondosan összeválogatott tagságú Asamblea de Notables (döntően monarchista konzervatívok, az egyház képviselői és néhány „mérsékelt” liberális) gyorsan döntött és 1863. július 10-én már ki is hirdették, hogy Mexikó „népe” a monarchia mellett döntött: „Mexikó számára a monarchia rendszere az egyetlen, ami adaptálható, különösen a jelenlegi helyzetben, mert benne a rend a szabadsággal egyesül(...) Megszünteti az anarchiát, szembeszegül az amorális és züllesztő demagógiával.”(23) A továbbiakban kifejti, hogy nem szükséges mexikói személyt választani, a lényeg, hogy a királyi erélyekkel rendelkezzen. A fentiek értelmében az Asamblea de Notables úgy döntött, hogy Mexikó kormányformája mérsékelt monarchia, amely örökölhető, és a császári tisztséget egy katolikus hercegnek, Ferdinánd Miksa osztrák főhercegnek ajánlják fel. Amennyiben valamilyen okból Miksa nem tudja elfoglalni a trónt, a mexikói nemzet III. Napóleont kéri fel, hogy jelöljön másik katolikus herceget.

Amíg a császár nem foglalja el a trónt a legfőbb hatalom a régenség. Egy 10 fős bizottság indult -Gutiérrrez de Estrada vezetésével- Miramarba, hogy tájékoztassa a herceget az Asamlea de Notables határozatairól.

Mexikóban alkotmányos monarchia mellett döntöttek a monarchisták. A gond csak az volt, hogy nem nevezhették alkotmányosnak, mert Juárez hívta kormányát constitucionalista-nak mivel az 1857-es köztársasági alkotmány talaján állt. Ezért került bele a fenti szövegbe a mérsékelt (moderada) szó a constitucionista helyett. Mivel a monarchisták egyik példaképe a brazil császárság volt, elképzelhető, hogyha a császárság megszilárdul és alkotmányt ad ki, belekerül az alkotmányba brazil példa alapján a „poder moderador” tétel is.
1864 elején a hadi helyzet katasztrofálisan alakult a köztársaságiak számára. A közel 50.000-es hadsereggel rendelkező Bazaine sorra foglalta el a stratégiailag fontos városokat (Guadalajara, San Lis Potosi, Morelia stb.). Juárez és a köztársasági kormány tovább menekült. Saltillóban saját vezérkarának egyes tábornokai szólították fel lemondásra. Juárez nem mondott le, mert mint mondta a monarchisták nem ellene, hanem a köztársaság ellen viselnek háborút és lemondása a köztársasági ügy végét jelentené az akkori kritikus helyzetben és egy esetleges lemondás azt a látszatot jelentené, hogy Miksa az egész nép nevében uralkodik. (24)

1864 elején a monarchisták ellenőriztek 18 államot a 25–ből. Mexikóváros és környéke monarchista szempontból szinte biztos területnek számított. Megnyílt az út Miksa előtt. Eljött az idő, hogy elfoglalja a trónt. Úgy látszott III. Napóleon terve beválik.

Újra a mediterráneum a fő színtér

Az Asamblea de Notables tíz fős bizottsága Estrada vezetésével 1863. október 3-án jelent meg a Miramar kastélyban, hogy immár hivatalosan is felajánlja a mexikói császári trónt Miksa főhercegnek. Bár Miksának és főképpen feleségének eleve szimpatikus volt a mexikói császárság gondolata, az azzal járó kihívás, azért hosszas belső meditáció és nehéz diplomáciai lépés előzte meg a végső döntést. Nézzünk mindegyikből egyet-egyet.
Miksa egyik III.Napóleonhoz írott leveléből (Miramar, 1863. augusztus 10) tudjuk, hogy komolyan aggasztotta az USA esetleges szembeszegülése egy monarchiával határainál. „Nekem úgy tűnik, ami a terv megvalósításában a legkomolyabb nehézséget okozza Észak Amerika,…amely ellenséges a monarchista eszmével szemben a térségben” , majd hozzáteszi, hogy a francia hadsereg jelenléte milyen fontos a monarchia számára. (25) Ezzel a levéllel Miksa mintegy provokálni akarta III. Napóleont, hogy ismételten nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy a francia seregek Mexikóban maradnak és legalább az első időkben segítik a monarchiát. III. Napóleon megnyugtató válasza ( Biarritz. 1863. szeptember 19.) nem késett sokat. Ebben ezt írja: „Az Egyesült Államok jól tudja, hogy az új létesítmény (ezt a szót használja établissement) Mexikóban Franciaország műve és nem meri majd megtámadni anélkül, hogy minket azonnal ellenségévé nem tesz”. (26)

A másik, erős belső vívódást okozó, tényező diplomáciai jellegű volt bár családi ügyről volt szó. Ferenc József császár „passzívnak bizonyult minden Mexikót érintő dologban”-jegyzi meg egy, a kort jól ismerő, történész. (27) Egy dologban Ferenc József azonban nagyon is élénk érdeklődést mutatott. Le akarta mondatni Miksát minden jogáról, ami a Habsburg Birodalmat illeti. Arra kérte Miksát, hogy mondjon le örökre minden esetleges utódlási jogáról. Miksa először nem volt hajlandó ezt megtenni. Azt javasolta módosítsák a lemondást úgy, hogy a szöveget egészítsék ki azzal, hogy a lemondás „csak arra az időre vonatkozik, amíg az ő dinasztiája uralkodik Mexikóban”. (28) Ezt pedig Ferenc József nem fogadta el, így Miksa eredménytelenül utazott vissza Bécsből Miramarba. Nem ismerjük az okát de Ferenc Józsefnek (aki személyesen utazott Miksához Miramarba) sikerült aláíratni az un.”Családi Egyezményt”, amelynek értelmében tehát Miksa minden örökösödési jogáról (a Habsburg Birodalomban) örökre lemondott. Több szempontból is lehetne elemezni a „Családi Egyezményt” de itt csak egy – Magyarországot is érintő - gondolatot szeretnék felvetni. Ha nem kötik meg az Egyezményt, azaz ha minden a régiben marad és Ferenc József elhalálozik vagy uralkodásra képtelenné válik, Miksa lehetett volna az Osztrák-Magyar Monarchia feje. Játsszunk tovább a gondolattal…Miksa mexikói uralma -tegyük fel- megszilárdul és amennyire Miksa valóban megszerette Mexikót és nem akar hazatérni az a helyzet állna elő, hogy pl. az osztrák császár és magyar király Mexikóban lakna és a birodalmat, benne Magyarországot, Mexikóból irányítanák!

1864. április 10-én Miramarban Miksát Mexikó császárává kiáltották ki. Kicsit anakronisztikusan hangzott az eskü szövegében, hogy megvédi Mexikó függetlenségét. A mexikói republikánusok, akik sohasem fogadták el Miksa császárságát éppenséggel a függetlenség meggyalázását látták a francia szuronyokkal érkező monarchiában. A monarchisták viszont úgy értelmezték, hogy a császár(ság) megvédi Mexikó függetlenségét az USA-val szemben.
Ugyanezen a napon írták alá a franciák és Miksa a Miramári Egyezmény néven ismert szerződést. (29) Ennek a szerződésnek két része volt; egy nyilvános és egy titkos. A nyilvános részben arról van szó, hogy Franciaország egy 25.000 fős inváziós hadsereget bocsát Miksa rendelkezésére de ez a kontingens hamarosan visszatér, amint Miksa létrehozza saját seregét. Az idegenlégió ( 8.000 katona) viszont a francia kontingens kivonása után is Mexikóban marad még további hat évig. (De ez alatt már Mexikó fizeti fenntartását). A francia intervenció addigi költségeit (270 millió frank 1864. július 1-ig) a mexikói kormány megtéríti, 3%-os kamattal terhelve.

A Miramari Egyezmény titkos részében olvasható, hogy a Mexikóban tartózkodó francia sereg létszáma évenként csökken:
1863-ban: 38.000 fő
1865-ben: 28.000 fő
1866-ban: 25.000 fő
1867-ben: 20.000 fő
Az szerződés aláírásának napján Franciaország 200.000 frank kölcsönt adott Miksának azaz ( immár) Maximilianónak, Mexikó császárának.

Maximiliano Mexikóban

Maximilianót és a császárnét Mexikóváros meleg fogadtatásban részesítette. De hamar szembesültek a valósággal. A nép szeretetéről sohasem tudhatták mennyire őszinte. A nagy ünnepségek, éljenezések megszokottá váltak Mexikóban a XIX. század folyamán. A szinte állandósult polgárháborúk alatt mindig az aktuális győztest illett megünnepelni, hogy elkerüljék az esetleges atrocitásokat. Mindenesetre Maximiliano és a császárné is őszintén rajongott Mexikóért és szinte mindenben csak a jó látták. Maximiliano azt írta Hadik grófnak egyik levelében: „Az ország és a nép sokkal jobb mint a híre és Ön csodálkozna milyen jól élünk e nép között, a császárné és én is már szinte elmexikanizálódtunk…”. (30)

Maximiliano császár fő céljai a következők voltak:
1. az ország mielőbbi katonai pacifikációja
2. a politikai pacifikáció
3. az ország politikai és társadalmi modernizációja
4. a gazdasági stabilizáció és modernizáció

1. A katonai pacifikáció. Maximilianónak Mexikóban tapasztalnia kellett, hogy a francia katonai jelentések, amelyek a győzelmekről szóltak igazak is meg nem is. A hatalmas kiterjedésű országban képtelenség volt mindenhová megfelelő mennyiségű katonát rendelni. Ha a császáriak elfoglaltak egy várost, tagállamot azt nem tudták megtartani, mert ha más frontra kellett a katona ki kellett vonni a megszálló erőket az adott (esetleg csak nemrégen elfoglalt) városból, ahova a helyi republikánus erők (gerillák, Juárez csapatai) azonnal bevonultak. A császár szemrehányó levelet írt Bazaine-nek : „mit gondolnak rólunk külföldön ha megtudják, hogy egy egész államot csupán 50 mérföldre a fővárostól nem lehet alávetni akaratunknak és ráadásul van ott egy republikánus hadsereg, amelyet nem tudunk megtámadni” (31). Az idő is sürgetett, mégpedig két szempontból is. Egyfelől a császár tudta, hogy hamarosan megkezdik a francia csapatok fokozatos kivonását és addigra minél nagyobb területet szeretett volna pacifizálni. Másfelől a mexikói császárságnak nagyon jól jött az észak-amerikai polgárháború. De ha véget ér nem fogja –e az USA jobban támogatni a mexikói republikánusokat? A USA ugyanis kifejtette, hogy nem tud elfogadni egy olyan kormányt Mexikóban, amely a francia fegyverektől függ. (32)

1865 a császári fegyverek gyors sikereit hozták. Elfoglalták Durangót, Oaxacát. Elméletileg az egész országot ellenőrizték, de ugyanakkor Juárez szétszórt serege gerillaként szerveződve nem hagyott békét a császáriaknak. Maga Juárez és kormánya tovább „játszotta” a macska-egér játékban az egér szerepét. Előbb Chihuahuába, majd Paso del Nortéba menekült a republikánus kormány. Volt olyan időszak, amikor az állandó menekülés miatt a kormányüléseket az utazó kocsiban tartották. Közben azonban Juárez (a zapoték indián) a kitartás, az elvhűség, az állhatatosság, a hazaszeretet jelképévé vált egyre többek szemében.

2. A politikai pacifikáció. A császártól a konzervatívok azt várták, hogy visszavonja a korábbi liberális kormányok rendeleteit és kizárólag őket alkalmazza a hatalmi ágakban. Nem így történt. Maximilianónak tulajdonképpen liberális elvei voltak. Ezek a liberális elvek vezették már lombardiai kormányzása alatt. Mexikóban is az európai, általa modernnek tartott, uralkodói eszmékhez kívánt ragaszkodni. Ismerve a mexikói közelmúlt történelmét arra törekedett, hogy a két ellenséget kibékítse. Nem csak udvarába hívott meg mérsékelt liberálisokat, hanem a kormányba is. José F. Ramírez például külügyminiszter lett. Természetesen ilyen rövid idő alatt egyik tábornak se tetszettek a császár lépései. A liberálisok árulóknak tekintették a hivatalt vállalókat, a konzervatívok pedig több elismerést vártak volna a császáruktól. Tulajdonképpen csak 1866- tól beszélhetünk arról, hogy a császár fokozottabban akar támaszkodni ( főleg a hadseregszervezés miatt ) a konzervatívokra (33).

3. Az ország politikai, társadalmi modernizációja. Maximiliano ha összegezni akarta missziójának értelmét azt mondta, hogy alapfeladata az ország civilizációja. Ebben is az általa ismert és jónak tartott európai példákból indult ki. Ö maga igen sokat dolgozott. Reggel 4-kor kelt. Rendeletek sorát adta ki. Ezek azonban nagy csalódást okoztak híveinek, mert tulajdonképpen megerősítették a korábbi liberális törvényeket. Mivel az idő még kevés volt arra, hogy saját alkotmányt adjon ki a császárság (gyakorlatilag az 1857-es erősen liberális alkotmány volt érvényben) Maximiliano kiadta egy új alkotmány alapjául szolgáló A Császárság Alapszabálya (Estatutos del Imperio) (34) című rendeletet, amely tartalmazza a liberális alapelveket, eltörli a cenzúrát stb. Maximiliano a legnagyobb csalódást az egyház számára okozta. Az egyház lelkesen támogatta Miksa jelölését, mivel a katolikus hercegtől azt várta, hogy császárrá választása után eltörli a liberálisok egyházellenes törvényeit. Nem így történt, sőt a kezdeti jó viszony teljes elhidegüléssé fajult. Maximiliano 1865-ös egyházat érintő törvényeiben nem vonta vissza a liberális 1856, 1859-es törvényeket, amelyek igen hátrányosan érintették az egyházi vagyont, az egyház földjeit. Maximiliano rendelete csak a törvénytelen esetek kivizsgálását tette lehetővé. (35) Egyes püspökökkel annyira megromlott a kapcsolata, hogy nyilvánosan kioktatta őket, hogy többet kellene foglalkozni a hívők lelki üdvével. (36) A császár és a Pápa közötti viszony megromlásában a főszerepet az játszotta, hogy a császár az egyházügyben egy, az európai normákat figyelembeevő concordátumot akart kötni a pápával. A pápai nuncius 1864 szeptemberében érkezett Mexikóvárosba. És átnyújtotta Maximilianónak a Pápa levelét, amelyben a Pápa felsorolta mit kér a császártól. A kérések között szerepelt, hogy deklarálja a katolikus vallást államvallássá, ne toleráljon más vallást, adjon teljes szabadságot a püspöki karnak, állítsa vissza a szerzetesrendek működését, stb. (37) Maximiliano concordatum javaslata ezzel szinte ellentétes volt. Pl. vallásszabadság minden vallásra kiterjesztve, az egyház legyen állami szervezet és az állam tartsa el, az egyházi szolgáltatások legyenek ingyenesek, a polgári házasság elismerése stb. (38) E két egymással ellentétes véleményből nem lehetett kompromisszum. A pápai nuncius dolgavégezetlenül távozott. Maximiliano még 1865-ben küldött egy békéltető bizottságot Rómába de nem született concordátum a Szent Szék és a Mexikói Császárság között.

4. Gazdasági stabilizáció és modernizáció. Maximiliano egyik életrajzírója azt mondja, hogy „ a mexikói tragédia a pénzzel kezdődött” (39) - arra utalva, hogy Miksát nem tájékoztatták kellőképpen a vállalkozás kezdetén a pénzügyi nehézségekről. Mexikó gazdasága romokban állt. Az állandósult háborúk miatt Maximiliano képtelen volt megfelelő hasznot húzni a bányákból. Az elszegényedett népet pedig jobban megadóztatni képtelenség volt (és nem is illett bele Maximiliano pacifikációs politikájába). Mindennek ellenére a császár optimista volt. Amint a hadi helyzet megengedte utazásokat tett az ország belsejébe igyekezvén felmérni az infrastruktúrát, a bányák állapotát, a helyi lakosság helyzetét. 1865 –ben írta rokonának a brazil császárnak II. Dom Pedro-nak: „ Itt a dolgok jó mennek, a bizalom nő…Most többnyire nagy anyagi kérdésekkel foglalkozom, mint például vasútvonalak építése, betelepítés (colonización) stb.stb…”(40)

1866-ban a császárságra a legnagyobb veszélyt III. Napóleon azon bejelentése jelentette, hogy az európai helyzet miatt (osztrák-porosz háború) 1867 elején egyszerre kivonja csapatait Mexikóból, beleértve az idegenlégiót is. Maximiliano ezt a Miramári Egyezmény megsértéseként értelmezte és erőteljesen sérelmezte III. Napóleonnak írt levelében.(41) III.Napóleon válaszába kifejti, hogy a Miramári Egyezmény titkos záradékában volt szó arról, hogy a csapatokat részletekben ugyan de kivonják. (42)

Maximiliano Európába küldte feleségét azzal a megbízatással, hogy próbálja lebeszélni III.Napóleont a csapatok visszavonásáról és szerezzen támogatást Európába. A császárnőnek mindenhol visszautasításban volt része. Ez annyira megviselte, hogy elméje elborult és orvosai már nem engedték vissza Mexikóba. (Maximiliano úgy tudta, hogy felesége meghalt).

A francia csapatok kivonásával gyökeresen megváltozott a hadi helyzet. Most a republikánusoknak volt kétszer annyi katonája mint a császáriaknak. (Juárez 27.000, Maximiliano 15.000 fő felett rendelkezett). A francia csapatok kivonulása alkalmából Bazaine tábornok azt ajánlotta Maximilianónak, hogy mondjon le és a csapatokkal együtt távozzon Európába. Maximiliano nem választhatta már csak büszkesége miatt sem a lemondást és a menekülést. A konzervatív tábornokok is maradásra kérték. Bizonyára úgy látták, hogy a hadiszerencse még megfordítható.
Maximiliano és két vezető konzervatív tábornoka (Miguel Miramón és Tomás Mejía) 1867 májusában Querétaro városában koncentrálták a császári csapatokat. A 10.000 főt kitevő császáriakkal szemben a republikánus Escobedo tábornoknak 25.000 katona állt rendelkezésére. A querétarói csata a köztársaságiak teljes győzelmével ért véget. Escobedo tábornok büszkén jelentette Juáreznek, hogy a császári sereg megsemmisült, Maximiliano, Mejía és Miramón hadifoglyok.

Sok államfő, híres személyiség (pl. Victor Hugo, Garibaldi) kérte Juárezt, hogy kímélje meg a császár életét, (43) de hiába. Egy katonai bíróság –Juárez 1862. január 25-i törvénye alapján, amely a franciákkal való együttműködést halállal bünteti –halálra ítélte Maximilianót, Mejíát és Miramónt. Az ítéletet június 19-én végrehajtották. Maximiliano kivégzésén magyar szakácsa José Tudos (Tüdős József) volt csak jelen. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „igaz ügyért fogok meghalni, Mexikó függetlenségéért és szabadságáért. Vérem pecsételje meg új hazám bajainak lezárását. Éljen Mexikó!” . Furcsa fintora a történelemnek, hogy holttestét ugyanaz az osztrák Navara nevű hajó hozta vissza Európába, amellyel az ifjú császár Mexikóba érkezett.

Miksa főherceg tragikus hőse a történelemnek. Főszereplője volt egy kalandnak, egy drámának, amelynek forgatókönyvét mások írták. Császár lett egy főként republikánus érzelmű országban. Az őt támogató konzervatívok és az egyház számára pedig túlságosan is liberálisnak bizonyult. III. Napoleon, ameddig szükség volt rá, kihasználta, utána sorsára hagyta. Talán mégis legnagyobb tragédiája az volt, őszintén megszerette Mexikót, tenni akart érte, de a sors nem engedte.

Juárez 1867. július 15-én vonult be –hatalmas ünneplés közepette- Mexikóvárosba. Az erre az alkalomra megjelentetett kiáltványában olvasható: „az egyének és az országok esetében is mások jogainak tisztelete maga a béke”. (44)

***

Jegyzetek

1 Luis GARFÍAS, La intervención francesa en México, Panorama Ed., México, 1980, pp.62-
63.
2 Juan Pablo MORALES ANGUIANO, Agustín de Iturbide, Grupo Editoral Tomo,S.A. de C.
V., México, 2003
3 Gyula HORVÁTH, Sára H.SZABÓ, La Historia y las Ideas(el liberalismo, positivismo y
populismo en Brasil y México) Ed. Dávid, Kaposvár, 2004
4 Amíg 1800-ban Mexikó fele annyit termelt, mint az Amerikai Egyesült Államok az 1860-
as években a mexikói össztermék már csak 2%-a volt az USA össztermékének. Enríque
FLORESCANO, Ensayos sobre el desarollo económico de México y América Latina, 1500-
1975, Fondo de Cultura Económica, México, 1979, p.172.
5 José C. VALADÉS, Breve historia de la guerra con los Estados Unidos, Ed. Diana,
México, 1980
6 Ley Lerdo 25 de junio de 1856. In. Colección de las leyes, decretos, circulares 1856-1861.
Tomo I. Ed. Porrúa, México, 2006, pp. 19-35.
7 Vö. Juan Pablo MORALES ANGUIANO, Benito Juárez, Grupo Editorial Tomo, S.A.
de C.V., México, 2006, pp. 74-83.
8 Vö. Aquilles P. MOCTEZUMA, El conflicto religioso de 1926, sus origines, su desarollo,
su solución, Ed. Jus, México, 1929
9 Historia Documental de México, (Ernesto de la TORRE VILLAR, Moises GONZÁLEZ
NAVARRO, Stanley ROSS eds.) UNAM, México, 1974, p.161.
10 Vö. Olivia Luna MEDEL, Los Gobernantes de México, Universo, México, 1988, pp. 184-
185.
11 Marcela ALTAMIRANO, Carlota, Emperatriz de México, Grupo Ed.Tomo, S.A. de C.V.
2005, p. 12.
12 Conte CORTI, Egon Caesar, Maximiliano y Carlota, Fondo de Cultura Económica,
México, 2003, pp. 601-602.
13 José Manuel HIDALGO, Proyectos de Monarchia en México, Ed.Vázquez, 1904, p. 324
14 Ibid, p.324
15 La Convención de Londres, 1861, In. Antología. Lecturas universitarias, (Alvaro MATUTE ed.) UNAM, México, 1984, p. 507.
16 Carta de Benito Juárez al embajador francés en México. In: Epistolario de Benito Juárez, Fondo de Cultura Económica, México, 1957, p.177.
17 Los preliminares de Soledad, 1862 In. Antología, pp. 507-508.
18 Antología de Benito Juárez, UNAM, México, 1972, pp. 129-132
19 André CASTEOT, Maximilien et Charlotte du Mexique: la tragedie de l’ambition,
Libr. Academique Perrin, Paris, 1977, p. 181.
20 J. M. HIDALGO, pp. 178-181.
21 Manifiesto de Forey, 21 de junio de 1863, Historia Documental de México, pp. 318-320.
22 CASTELOT, p. 202.
23 Historia Documental de México, pp. 320-321.
24 MORALES ANGUIANO, p. 108.
25 CORTI, p. 609.
26 Ibid., p. 612.
27 Ibid., p. 419. Maximiliano megszerezte a bécsi múzeumokból Moctezuma portréját,
valamint Cortés egyik V. Károlynak írott beszámolóját a hódításról.
28 Historia General de México, p.139.
29 Ibid., p. 322-325.
30 CORTI, p. 403.
31 Ibid., p.394.
32 Antología. Lecturas universitarias, p. 509.
33 Cue CANOVAS, Liberalismo y federalismo en México, INEHRM, SEGOB, México,
2004, p.229. A szerző megjegyzi, hogy az agrárpolitika területén Maximiliano igen
haladó rendeletet adott ki, (1866.09.16) amely szerint az indián faluknak joguk van földjeikhez. p. 78..
34 Historia Documental de México, pp. 327-328.
35 Vö. J. Garcia GUTIÉRREZ, La Iglesia mexicana en el segundo imperio, Ed. Campeador,
México,1955
36 Martín QUIRATE , El problema religioso en México. INAH, México, 1967, pp. 328-331.
37 Ibid., p. 335.
38 Ibid., p. 334.
39 CASTELOT, p.281.
40 Luis WECKMANN, México-Brasil: una correspondencia imperial, In. Historia Mexicana
(Colegio de México), 1989, vol. XXXIX, No.1., p 241.
41 CORTI, p. 674. Maximiliano tulajdonképen III. Napoléon 1866 jan. 15.-i levelére
válaszol. III. Napoléon ebben a levélben közli, hogy visszavonja, mégpedig igen rövid idő alatt az összes francia csapatot.
42 CORTI, p. 674-675. III. Napoléon válaszlevele 1866 április 12.-i keltezésű.
43 Documentos para la Historia Contemporánea de México. 1867. Kraus Reprint Nendeln, Liechtenstein, 1970, pp. 115-123.
44 Antología. Lecturas universidades, pp. 531-533. A Juárez idézet: „Entre los individuos, como entre las naciones, el respecto al derecho ajeno es la paz”.

A tanulmány eredetileg a Mediterrán Világ 2008. / 8 számában jelent meg, itt most a főszerkesztő és a szerző személyes engedélyével közöljük újra.