A Kárpát-medence népeit csak a Habsburg Ház képes újra egyesíteni

Következő, az önkormányzati választásokon induló királyságpárti jelöltünk, vitéz Vörösváczky Csaba Kalocsán méretteti meg magát, a Jobbik színeiben. 1970-ben született a városban, ahol a mai napig él. Itt végezte el a szobafestő szakmai iskolát, a mestervizsgát Szegeden tette le. Dolgozott alkalmazottként, majd vállalkozóként több egyházi épület belső festésén, a kalocsaiak számára leginkább a homokmégyi Szent Adalbert katolikus templom belső festésének restaurációja ismert. Tagja a Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesületnek. Elsősorban szűkebb pátriája, Kalocsa fölemelkedésén kíván munkálkodni, munkahelyek létesítésével, a közbiztonság erősítésével, melyben egy helyi városi csendőrség is szerepet játszana. 

Legitimista vagy monarchista vagy inkább?

A Habsburg-Lotaringiai dinasztia törvényes örökösödés restaurációjának vagyok híve, mivel én úgy gondolom, hogy a Kárpát-medence, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia népeit csak a Habsburg Ház lenne képes újraegyesíteni.

 

Mekkora esélyét látod ma Magyarországon egy esetleges államformaválltásnak?

Egyelőre nem látszik erre esély, de az új világrend kialakulása kedvező változásokkal is járhat, előfordulhat, hogy 10-20 év múlva már helyreállíthatjuk a királyságot. 

 

Melyek a fő politikai irányvonalaid?

Röviden, keresztény és nemzeti.

Kiket tekintesz politikai példaképeidnek?

Mária Terézia királynő, I. Ferenc József király, Horthy Miklós kormányzó

 

Hogyan képviselnéd a királyság eszményét önkormányzati szinten?

Történelmileg jogfolytonos lovagrendeinket meghívnám városi rendezvényeinkre. Emlékműveket emeltetnék régi királyainknak és vezetőinknek.

 

Melyek a távlati céljaid politikusként?

Kizárólag önkormányzati képviselő szeretnék lenni, éppen azért, hogy nemzeti hagyományainkat a városban megfelelő módon feléleszthessem.

Hozzászólások