„Erős monarchia, szilárd aristocratia, gazdag polgárság”

Dessewffy Aurél gróf (1808-1842.) egyike volt azon ifjú ókonzervatívoknak (vagy, ahogy ők hívták magukat: újkonzervatívoknak) a reformkorban, akiket az utókor igen kevéssé ismer, és emlékezetüket is igen mostohán kezeli. Dessewffy rövid élete ellenére igen komoly œvre-t hagyott maga után, és mondhatjuk, hogy életműve nagy hatással volt a korszak közéletére is.

Írta: v. Uhel Péter Ágoston

            Dessewffy 1808. július 27-én született Nagymihályon, Zemplén vármegyében, családjának birtokán. Apja a korszak nagy politikusa, Széchenyi Hitelének Taglalatát jegyző Dessewffy József gróf, édesanyja Sztáray Eleonóra grófnő voltak. Tanulmányai alapozásaként még fiatalkorában számos modern nyelvet elsajátított, valamint volt – az ógörög és latin nyelvek beható ismerete mellett – egy átfogó tudása az ókori nyugati kultúrákról is. Filozófiai és jogi tanulmányait Kassán és Pozsonyban végezte, melyeket nagyrészt 1827-re befejezett. Több tanulmányúton is volt külföldön, különösen is Anglia alkotmányos rendszerét ismerte. Az országgyűlési eseményekben már 17 éves korától kezdve részt vesz, mint megfigyelő. A vármegyei követi választásokon kétszer is alulmaradt (1832-ben Kossuth Lajossal szemben, valamint 1838-ban), így aktív országgyűlési tevékenysége a főrendi táblán valósulhatott meg. 1842. február 9-én hunyt el, egy rövid, ám súlyos lázbetegség után.

            A fiatal nemest már tanulmányai kezdetétől érdekelte a diplomácia és az államügyek, ám a politikai életben komolyabban csupán élete utolsó két-három évében, 1839 végétől vett részt. Ebbéli tevékenységében legfontosabb célja az volt, hogy felrázza a kortárs főnemességet, hogy bizony nem csupán védekezőként kell ellenállni a liberális és forradalmi törekvéseknek, hanem aktívan cselekedniük kell azok ellen. Ezen álláspontjával tulajdonképpen Kossuthtal és Széchenyivel is sok szempontból szembekerült, és egy harmadik utat képviselt. Dessewffy sok szabadelvű reformtörekvéssel egyet értett, így a magyar nyelv elterjedését, a paraszti terhek csökkentését is támogatta, ezekkel együtt a nemzetiségiekkel való békességet is, ám változtatni a dolgok menetén csak fontolva kívánt. Ezzel együtt természetesen, aulikus konzervatívként, király- és dinasztiahű magyar nemesként a kormány és a magyar alkotmány pártján állt. Széchenyi grófot és Deák Ferencet kifejezetten tisztelte, míg Kossuth Lajost és a Pesti Hírlap körét rendkívül károsnak és felelőtlennek tartotta radikális politikájuk miatt. Dessewffy gróf a Magyar Királyság és az alkotmányos, fontolva haladás pártján állt, és igyekezett az egyes változások haladás-mivoltát a hagyomány fényében megítélni.  

            1841 januárjában indította útjára Kossuth a Pesti Hírlapot, melyre oppozícióként maga Dessewffy Aurél válaszolt, ugyanazon év közepén a Világ című folyóirat megalapításával. Az 1841 decemberében kiadott X.Y.Z. könyv a Világban közölt írásait adta közre, kötet formájában, utalva Dessewffy írói álnevére. Ezen kötetet adta most újra ki, reprintként a Molnár Tamás Kutatóközpont, mellyel egy igen fontos életműbe nyújtanak számunkra betekintést, melynek írásai megtörik a korszak narratívájában kizárólagosan jelenlévő Széchenyi-Kossuth dichotómiát.

            A kötet 17 írást tartalmaz, egy, s más kortárs témára reflektálva, mind az 1841-es évből. A könyvet egy kivonatos Sallustius idézettel kezdi a szerző (ahol az ókori történész maga Cato-nak a római szenátusban való felszólalását idézte), mely a Catilina összeesküvése című művéből való és remekül kifejezi Dessewffy gróf hozzáállását: „[…] naggyá tette őket [elődeinket] a hatásos gondosság otthon, igazságos uralom idegenben, bűntudattól és passziótól ment, szabad szellem a tanácsadásban, ügyek tárgyalásában.”

A megyei hatóságok kérdésével kezdi szerző, mely végig fontos téma marad nála, hiszen a vármegyei gyűlések nagyon fontos eszközök voltak az ellenzék kezében, melyeket arra használtak, hogy a kormányt támadják. Dessewffyt írásai során végig egy alkotmányvédelmi hozzáállás, valamint az olcsó népszerűség-hajhászás helyett egy erős igazságigény jellemzi.

Első írásában is a vármegyei helyzetet vizsgálja. A szavazati jog kiterjesztését természetesen ellenzi, ám nem elvből: a műveltséget igen fontosnak tartja, valamint megjegyzi, hogy nem megyei határozatoknak, hanem törvénynek kéne szabályoznia a szavazás menetét a megyegyűléseken. Ez álláspontja szerint nélkülözhetetlen a rend fenntartásához.

Mivel hazánk távol áll a föderatív köztársaságtól és a zsarnokságtól is – annak államformája alkotmányos monarchia –, jellemzője „a törvényhozási jognak közössége a fejedelem s nemzet közt.”[1] Így megyei gyűléseken eldönteni olyan horderejű kérdéseket, melyek az országgyűlésre tartoznának, alkotmányellenes, és különösen veszélyes, hisz a törvényi szabályozottság hiánya miatt arra nem jogosultak is beleszólnak a megyei ügyvitel dolgaiba.

Joggal kérdezi szerzőnk a vármegye gyűlésének tagjaitól: „mit fogtok mondhatni, ha más kérdésekre nézve a fejedelem törvénytelen példátokat követve, ugyan ezt teendi, s törvényhozói kérdésekben egyoldalúlag elhatározand?”[2] Jogos a kérdés, hisz a vármegyék gyűléseinek tagjai végig lázadoztak korszakunkban a kormány ellen. Dessewffy ezen első írásában megadja az alaphangod az egész kötetre: a józanság és a rend mellett teszi le voksát.

A grófnak természetesen a földmegváltás és „jobbágyfelszabadítás” kérdésében is van mondanivalója, ezeket ’Megváltási prolegomenák’ című kétrészes írásában tette közzé. Az első részben felemelte hangját a földesurak érdekéért, megjegyezte, hogy a megváltásnak úgy kell történnie, hogy a földesurak ugyanúgy tudják folytatni a gazdálkodást, ahogy azelőtt. Szerzőnk remekül fölismerte, hogy az önkéntes örökváltság lehetetlen, hiszen a jobbágyoknak nincsen pénzük rá, minden más megoldás pedig a szélbal és a liberálisok népszerűsítő propagandájának a terméke, és teljesen valóságidegen. A gróf nem állítja, hogy kivitelezhetetlen, viszont csak fokozatosan kivitelezhető, nem értéktelen bankjegyekkel elárasztva az országot, mert akik ezt javasolják azok csupán a magántulajdon ellenségei.

Az írás második részében a szabad föld mítoszával számol le Dessewffy. Elmondja, hogy a fontolva haladást veszélyezteti és a józan gondolkodással teljesen ellentétes a „szabad föld” propaganda, mely csak olcsó népszerűség hajhászásra jó. Ha a tömegeket meggyőzi a propaganda, akkor az semmi máshoz nem vezetne, mint a kényszerített örökváltsághoz, a földesúr, sőt a jobbágyok akaratával sem törődve, mely hatalmas katasztrófa lenne. Ezen túl, szintén fontos felvetés a propagandistáknak, „[…] hogy a paraszt, ha urbéri tartozásait megváltja is, a status [állam] iránti adózásoktul felmentve nem lesz?”[3] Azt fogja tudni fizetni? Valamint az egész kérdésnek a legérdekesebb vetülete, hogy a felszabadítás után tíz évvel nem lesz-e egy réteg, mely a volt jobbágyoktól, mint tulajdonosoktól bérli a földet? Beleszólhat-e a törvényhozás akkor? Hisz ott vagyunk, ahol a part szakad. Dessewffy egyértelművé teszi, hogy a kérdést nem utópiák kergetésével lehet megoldani, hanem a földesúr és a jobbágy érdekeinek összeegyeztetésével, nem lózungok mentén.

A kötet legkomolyabb írása a négyrészes ’Pesti Hirlap és Kelet népe közti vitály.’. Ezekben a cikkekben láthatjuk, hogy Dessewffy milyen nagy hangsúlyt fektetett az ellenfél Kossuth és cikkírói álláspontjai megcáfolására. Itt fejtette ki véleményét a napi sajtó szerepéről is, melynek befolyásolásra alkalmas szerepét már korán felismerte. Dessewffy látta azt is, hogy Széchenyi grófot is igen aggasztotta a Pesti Hírlap működése. Dessewffy Kossuth lapjának szerkesztőit agitátoroknak tekintette, akiknek a gondolat a fejükre nő, és magával ragadja őket, hiszen – állítja – ez a demagógok sorsa. Szerzőnk – nem látván a jövőbe – Kossuthot a becsületes agitátorok közt kívánná számon tartani… A gróf szerint a Hírlap szerkesztőit a tradícióval szembeni pietas hiánya jellemzi, és ez rendkívül veszélyessé teszi őket. Szerzőnk a hangnemet is kritizálta, mondván, hogy apja, Dessewfy József gróf méltón és tisztelettel válaszolt a legnagyobb magyarnak, nem úgy, mint Kossuth.

Dessewffy azt vizsgálta, hogy Széchenyi gróf vádja a Hírlappal – és magával Kossuthtal szemben mennyire áll meg. Verdiktje az, hogy bizony megáll, hiszen – mint említettem – a Pesti Hírlap agitál: kiteszi ugyan a fontolva haladás tábláját, ám a megyéket a kormány ellen uszítja; a tulajdon mellett kiáll, végül mégis a „szabad föld” politika dogmáját lebegteti meg mézesmadzagként a nagyközönség előtt. Szerzőnk szerint ezen sorok közti üzenetért felelős Kossuth Lajos és a Pesti Hírlap. Kossuth forradalmi eszméket terjeszt, és attól függetlenül, hogy még nem tört ki a forradalom, a Hírlap rendkívül káros. Dessewffy kifejezi, hogy ő és a Világ nemzet és alkotmány talaján áll, ezért vallotta fontosnak a folyóirat megalapítását, hiszen a Hírlap csupán az érzelmeket korbácsolja fel, és ez ellen tenni kell.

Egy szintén fontos írásában (’Papi jószágok’) a Katolikus Egyház tulajdonát védi a liberálisok támadásokkal szemben. Ilyennek gondol egy borsodi végzést is, mely a papi jövedelmek országos szabályozását kívánja – törvénnyel. Dessewffy egyértelművé teszi, hogy a Katolikus Egyház a királytól, illetve magánszemélytől kaphat vagyont, melyeket ezek szabad akaratukból adták az Egyháznak, annak fennmaradását elősegítendő. Ezt elvenni tőlük csak törvénysértéssel lehet. Szerzőnk kifejezi az iránti igényét, hogy – a felekezeti békét fenntartandó – nem-katolikusok ne támadják a Katolikus Egyházat olyan vagyon miatt, amit katolikusok adtak az Egyháznak katolikus célokra. Hiszen ugye, ha egy személy vagy egy intézmény nem úgy használja fel a magántulajdonát, ahogy az nekem tetszik, akkor nem vehetem el tőle.

A kötet egy remek látlelet a korszakról, nem véletlenül gondolta Dessewffy gróf, hogy egyben is kiadja írásait. Különösen is hasznos ezt a mai embernek forgatni, hiszen a korszak konzervatívjairól igen keveset tudnak, sokan a Dessewffy család politikai tevékenységét sem ismerik. Pedig az igen jelentős volt, és a kor konzervatívjai is sokkal többre vihették volna, ha vezérüket, Dessewffy Aurél grófot nem ragadja el tragikus hirtelenséggel ily fiatalon a halál. A Molnár Tamás Kutatóközpont a kötet reprint kiadásával hatalmas űrt töltött be, elolvasását minden magyar „conservativnak” erősen ajánljuk.