Jelenleg

Multikulturalizmus Magyarországon

máj
22
Az elmúlt hét legnagyobb vitát kiváltó kijelentése mellett mi sem mehetünk el szó nélkül. Kissé behatóbban foglalkoznánk a miniszterelnök által érintett multikulturalizmus és Magyarország vita témájával, mert egyetlen higgadt elemzést, kommentet sem sikerült eddig összehoznia a magyar sajtónak. Elképzelhető, hogy nekünk sem sikerül, viszont talán sikerül új, kevésbé hangoztatott nézőpontokat és tényekkel árnyalni az elmérgesedett párbeszédnek semmiképpen sem nevezhető kommentháborút. És mivel ezt a bejegyzést egy vitaposztnak szántuk, szívesen látjuk mások meglátásait is.
Posted By Petrus Augustinus tovább

Konzervativizmus, jobboldaliság, monarchia

nov
18
Az alábbiakban a Regnum! Portál 5 éves évfordulójáról és a győztes magyar ellenforradalom 95. évfordulójáról megemlékező közönségtalálkozón Pető Zoltán szerkesztőnknek elhangzott előadásának írásos változatát tesszük közzé. A szombati közönségtalálkozó remek esélyt adott arra, hogy megvitassunk dolgokat, beszélgessünk a terveinkről és céljainkról. Ehhez is remek munícióval szolgált ez a rövid előadás, mint világnézeti alap, melyet most a Regnum! Portál olvasóközönsége elé tárunk, hogy azok is, akik nem tudtak jelen lenni, megismerhessék.
Posted By Petrus Augustinus tovább

A tradíciók az emberiség sarokkövei

okt
09
Következő királyságpárti jelöltünk a szintén jobbikos színekben induló Salamon Richárd Attila. Jelöltünk 37 éves, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán joghallgató, valamint nemzetközi tanulmányokat is folytat, és Esztergomban született, Dorogon nőtt fel. Felsőfokú biztonságszervezői, lakossági energetikai mentor végzettsége van, illetve egy lobbista tanúsítványa. Angolul jobban, valamint németül kevésbé jól beszél, emellett oroszul és spanyolul tanul intenzíven. Pilisvörösváron egy biztonsági cégnél biztonság szervező.
Posted By Petrus Augustinus tovább

A Kárpát-medence népeit csak a Habsburg Ház képes újra egyesíteni

okt
05
Következő, az önkormányzati választásokon induló királyságpárti jelöltünk, vitéz Vörösváczky Csaba Kalocsán méretteti meg magát, a Jobbik színeiben. 1970-ben született a városban, ahol a mai napig él. Itt végezte el a szobafestő szakmai iskolát, a mestervizsgát Szegeden tette le. Dolgozott alkalmazottként, majd vállalkozóként több egyházi épület belső festésén, a kalocsaiak számára leginkább a homokmégyi Szent Adalbert katolikus templom belső festésének restaurációja ismert. Tagja a Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Csendőr Bajtársi Egyesületnek.
Posted By Petrus Augustinus tovább

Öt év Regnum! Portál: gondolat és közösség

okt
03
Mindenki joggal mondhatja, hogy öt év nem olyan nagy idő, hogy róla komolyan megemlékezni kelljen. Valamennyire osztom is ezt a véleményt, meg nem is. Ezért ez a kis megmelékező írás, őszinte lesz és kicsit személyes, és reményeim szerint semennyire sem protokolláris, sem patetikus. A Regnum! Portál alapvetése az volt, hogy A Monarchista blogon nem fértek el nagyobb lélegzetű írások egy idő után, ezért szükség lett egy másik formátumra.
Posted By A Szerk. tovább

Az Alaptörvény és a magzati élet védelme

máj
18
Jelen írásomban a terhesség megszakítását (abortuszt) az Alaptörvény Szabadság és felelősség II. cikke és a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény 6. §. (1) bekezdés d) pontjának összefüggésében kívánom vizsgálni. Hangsúlyozni szeretném tehát, hogy jelen írás nem erkölcsi, filozófiai, hanem kizárólag a vonatkozó hatályos jogi normák tükrében igyekszik ezt a roppant fontos kérdést megvizsgálni. Írta: Szabó Szilárd
Posted By bercesa tovább

Erős miniszterelnöki kormányzás - és akkor ez most jó nekünk?

ápr
13
Megvan a kétharmad, ez már biztos, úgyhogy csapjuk össze a tenyerünket, amíg vörös nem lesz. Mert lassan már csak az marad vörös ebben az országban, ami alapban nem gáz, csak az a ciki, hogy mindezt legkésőbb 20 évvel ezelőtt már el kellett volna végezni. Mindegy, ebbe most nem megyünk bele, helyette egyetlen dologra szeretnék most koncentrálni, nevezetesen arra, hogy marad az erős és határozott miniszterelnöki kormányzás ebben az ország, erős politikai centralizációval.
Posted By bercesa tovább

A hatalommegosztás elve Magyarországon: az Alaptörvény és a gyakorlat

jan
10
„Manapság Magyarországon minden közhatalom végső soron visszavezethető valamely párthoz. Így nyugodtan kijelenthető, hogy Magyarországon minden politikai és közhatalom párthatalom – a gyakorlat tehát módosítja az Alaptörvény laikus számára oly kedves megállapítását, miszerint a közhatalom forrása a nép. Nem, a közhatalom forrásai a pártok. Ezt megerősíti az is, hogy az országgyűlési választásokon országos lista pártlistaként vagy nemzetiségi listaként állítható. Más lista pedig nincs.
Posted By bercesa tovább

A Közel-Kelet és a monarchista hagyomány

már
01
Uzi Rabi professzor előadása az „arab tavasz”-ról és az azt követő változások hatásairól a Közép-Európai Egyetemen érdekesnek ígérkezett, de eszembe nem jutott volna, hogy a Regnum! Portál olvasóinak is be fogok majd számolni róla. A professzor a Tel-Avivi Egyetemen tanszékvezető, fő kutatási területei a Közel-Kelet és Afrika. Ezen a keddi napon egy lelkesen előadott, korrekt és kiegyensúlyozott előadást halhattunk tőle, mely nem csupán ideiglenes tanulságok megállapítására korlátozódott, hanem a térség múltját és jövőjét is számba vette.
Posted By bercesa tovább

Amikor a nép nem a korlátlan népszuverenitás mellett dönt - a liechtensteini példa

júl
02
Közhely az már kisebb diskurzusokban is, hogy 'döntsön a nép arról, hogy mi legyen az államforma', mert ez olyan egyszerű és annyira, de annyira demokratikus. Kevésbé ismert toposz, hogy erre a konzervatív-empirikus monarchista válasz az, hogy a nép ne nagyon döntsön ilyen kérdésekről, mert ezzel kapcsolatosan nincsen egyszerűen belátása és pontosan annyira könnyű meggyőzni ennek fontosságáról, mint az ellenkezőjéről is. Ergó, ez baromi felesleges dolog és a nép egyszerűen nem kompetens ebben.
Posted By bercesa tovább

Oldalak

Feliratkozás RSS - Jelenleg csatornájára