Jelenleg

Kell-e foglalkoznia egy magyar monarchista portálnak azzal, ha lemond a köztársasági elnöke az országnak? Alapvetően nem muszáj, de nem árt semmiképpen sem, ha már azzal foglalkoztunk, hogy maradjon.

Miért is mondjon le Schmitt Pál? Nem kell lemondania. Minden szempontból az a legmegfelelőbb, hogyha marad a helyén csak szépen. Nemcsak nekünk, magyar monarchistáknak, hanem az országnak is jó, hogyha ez történik. Ez ha erkölcsi kérdés, akkor nincsen mese, ideje szembenézni, ma pontosan ilyen a magyar politikai- és közerkölcs; mindent lehet és mindent szabad, mindenre van indok és nincsen felelősségvállalás, nem kell levonni korábbi cselekedeteink után a következményeket. Nem követeli meg senki sem ezt azoktól, akik a hatalmat birtokolják.

Amikor egy azóta sem teljesen értelmezhető kormányzati döntés következtében 2007. december 31-én bezárták az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (közkeletű nevén a Lipótot), még senki sem gyanította, mi szabadul ezzel a gyanútlan Kárpát-medencére. Anélkül, hogy újdonságokat vélnénk a Nap alatt felfedezni, álljanak itt a puszta tények (a teljesség igénye nélkül). Írta: Némethy Zsolt.

Már megbocsássanak, de nekem ez a híres mondat jutott az eszembe az elcsúfított nemzeti nagyjaink szobrait látva. Ez az ateisták és mai utódaik, a jelenkor liberálisai által gyakran idézett mondat pedig honnan máshonnan származna, ha nem a Szentírásból. Tanult és bibliás, Szentírás-forgató barátaim minden bizonnyal értik a példázatomat. A legotrombább ateista propaganda vetemedett erre a technikára: kiragadni mondatokat a maguk szövegösszefüggéseiből és azt bizonyítékként felhasználni; afféle botcsinálta vörös-agitátorként. Írta: Nagy Csaba.

Figyelve a magyar nemzeti sajtót – különös tekintettel a magát radikálisnak tartó vagy annak tekinthető honlapokra –, egy új jelenség látszik elszaporodni. A 2008-tól terjedő időszaktól eltérően napjainkban már nem illik negligálni azokat, akik egykor kikerülhetetlen gazdasági válságot vizionáltak, és az ezzel kapcsolatosan (is) óhatatlanul előálló megalapozatlan uniós hegemónia törekvésekről. Írta: Nagy Csaba Attila.

Az ősz első két hetében Portugáliában jártam, mely ország több dolga miatt is számot tarthat a monarchisták érdeklődésére. Első és legfontosabb, egyik elsődleges úti célom is ez volt; ezeddig utolsó királyunk Boldog IV. Károly sírja, mely az országhoz tartozó szigeten, Madeirán található. Írta: Uhel Péter.

"Vita és provokáció, kemény munka, kemény játék, teljes élet és dinamizmus, erről szól az egész" - mondja Francesca von Habsburg (született: Thyssen-Bornemissza, Batthyány Margit grófnő unokahúga) Francesca, aki nemcsak a kortárs művészeti világ legpénzesebb mecénása, de Karl von Habsburg főherceg felesége is. A főherceg egykori birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia magában foglalta Ausztriát, Erdélyt, Magyarországot, Csehországot, Szlovéniát, Dalmáciát, Illíriát, Galíciát és Horvátországot. Írta: Chris Sullivan

Korábban a Monarchista Gondolatokon fordítással szereplő Érszegi Márk Aurél neve nem biztos, hogy teljesen ismeretlenül cseng az olvasóink számára, hiszen a Miles Christifolyóiratban már egy remek elemzést olvashattunk tőle a XVI. Benedek pápa egyházkormányzatáról.

Amióta az eszem tudom, tradicionalista és királyságpárti vagyok. Azon belül feltétlen és elkötelezett híve a magyar arisztokráciának. Már persze azoknak, akik megérdemlik ezt a nevet, rangot és címet: többségük pedig megérdemli.

A mai magyar társadalom problémái megoldásért kiáltanak. A politikai élet romlottsága, az oktatás, az egészségügy, a házasságok tönkremenetele, a közbiztonság hiánya, mind-mind egy olyan betegség tünetei, amelyek mélyebbre mutatnak annál, hogy tüneti kezeléssel el lehessen tüntetni azokat. Az elmúlt hatvan, konkrétabban a rendszerváltás óta eltelt húsz év téves útjáról van szó. Demokráciáról, köztársaságról és többpártrendszerről szónokolnak, közben lábbal tiporják a hagyományainkat, a még megmaradottakat, az eredetit, sőt, a saját tanaikat is a köztársaság vezetői.