Monarchista magánban

A balliberális, liberális és újbaloldali magyar közélet egyik kedvelt jelszava a köztársaság. Legutóbb éppen Göncz Árpád halála kapcsán írta le több publicistájuk is, hogy Magyarország nem köztársaság, de újra azzá kell tenni.  A kijelentéssel, miszerint – idézve Bródy János ezirányú dalocskáját – „lesz még egyszer magyar köztársaság“, két komoly baj van. Egyrészről hamis feltételezésből indul ki, másrészről semmi pozitívet nem mond. Írta: Techet Péter.

A Német–Magyar Filozófiai Társaság és az Osztrák Kulturális Fórum 2015. szeptember 15-én tartott kerekasztal-beszélgetést ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában Dezső Tamás habilitált egyetemi docens, a Bölcsészettudományi Kar leköszönt dékánjának, Gerő András egyetemi tanár, a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanszékvezetőjének és Arno Strohmeyes, a Salzburgi Egyetem professzorának részvételével. Írta: Fóris Ákos.

Ha meg szeretnénk határozni az értelmiséget, számos, akár egymásnak ellentmondó fogalmat is alkalmazhatunk.

Talán többen hajlamosak arra, hogy egyszerűen csak zabálják a média termékeit, néha meg sem emésztve azt, máris a következő befogadási lehetőség felé fordulnak. A másik végletben persze ott van a tudatos szemlélődést is elvető ember, aki egyszerűen kizár mindent, ami éppen "média" néven fut az életben, azt gondolva, hogy ezzel elkerülheti a manipulációt és tisztán marad a látása. Úgy reméli, hogy ezzel felkészül majd és tisztán marad az elméje, nem fertőződik.

Hans-Herman Hoppe egy német születésű filozófus-közgazdász, a libertarianizmus és az anarcho-kapitalizmus eszméinek egyik ma is élő kiemelt képviselője. 1949-ben született Németországban és nyugdíjba vonulása előtt a Nevadai Egyetemen, Las Vegasban dolgozott és tanított.

A szekularizáció legfőképp Európában az Egyház és az Állam szétválását hozta el, amely nem egyszerűen két intézmény szétválasztása, hanem leginkább a metafizikai kovász és a mécses kivonása volt az emberek mindennapjaiból. Ennek a szétválasztásnak ugyanis az egyén volt a vesztese; megszűnt számára egy olyan kozmológia, amelyben korábban létezni, alkotni, gyarapodni tudott. Az Egyház a szentet közvetítette és tette meg mércének egyetemesen az európai társadalomban, amely egy egész civilizációt volt képes mozgásba hozni.

1989-ben a II. Magyar Köztársaság (amely nem a harmadik, ahogyan azt saját magáról állítja) kapott húsz év próbaidőt. Húsz év nagy idő, egy régi-új államszervezetnek elég kellene, hogy legyen arra, hogy bizonyítja az életképességét. Példának tekinthetjük az Osztrák-Magyar Monarchiát, amelyet az 1880-as évek végére a stabilitás jellemzett, a magyarok számára pedig az évtizedek óta áhított prosperálást hozta meg, reformokkal kikövezett úton. A II. Magyar Köztársaság húsz éve azonban nem egy ilyen sikertörténet.

Napokra tartó meditációs objektumot jelentett számomra múltkor egy megjegyzés, amely szerint ma Magyarországon „tülekedés folyik a konzervatív jelzőért”. A megjegyzés lakonikusan tömör, de kétségkívül találó, sőt mélyen elgondolkodtató, hogyha a jelenlegi, leginkább folyóiratokban, portálokon és a magyar blogoszférában kialakult eszmecserére, cikkezésre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást.

Írta: Dengelsky György*

Írta: Dr. Nagy Csaba Attila 1990 környékén találkoztam először a kérdéssel, amikor a falum, a községi tanácselnök elvtársból polgármester úrrá átvedlett megélhetési közszereplője, egy levelet írt a képviselő-testület tagjainak. Imigyen írta a megszólítást: Tisztelt Úrhölgy, Tisztelt Uram!