Kossuth Lajos

1848, de sokkal inkább 1849 megítélése kapcsán, még ha arra törekszünk is, hogy lehetőség szerint a háttérbe szorítsuk a politikai-ideológiai tényezőt – és elsősorban jogelméletileg vizsgálódjunk –, félretéve az eseményeket övező kötelező pátoszt, amelyet főként a baloldali-liberális történelemszemléletnek köszönhetünk, szembe kell néznünk néhány igen súlyos ténnyel és kérdéssel.

Javaslatok feküsznek a csonkaország képviselőháza előtt (1). Az egyik március 15-ét akarja nemzeti ünneppé avatni, a másik Kossuth Lajos érdemeit van hivatva becikkelyezni. Március 15-ikét 1867 óta megülték az ifjúsági és társadalmi egyesületek. Húsz esztendővel azelőtt magam is e napon elszavaltam a kassai 48-as honvédszobor talapzatán a „Talpra magyart”. Az államhatalom talán a Habsburg-ház centralisztikus politikájának ellensúlyozására engedte, sőt talán kedvezett is az ifjúság március 15-iki megmozdulásának.