A zaklatott XX. század egyik legelkötelezettebb monarchistája, ugyanakkor példaértékű – és eredményes – ellenforradalmára az itthon mégis kevésbé ismert báró Lehár Antal volt. Sopronban született 1876. február 21-én, egy zenei tehetséggel erősen megáldott családban. Apja a magyar királyi hadsereg zenésze volt, Ferenc bátyja pedig tehetséges komponista, akiből lett később híres zeneszerző. Antal azonban mindenáron, már egészen kiskorától fogva katona akart lenni, ezért elemi iskolái után a bécsi gyalogsági hadapródiskolába jelentkezett. 1893-ban osztályelsőként végzett, és ahhoz az 50.

Tegnap volt 89 éve annak, hogy Horthy Miklós bevonult a "vörös rongyokba" öltözött városba, Budapestre, hogy azt elfoglalva visszaadja azt a királyságnak. Szép is lenne, mindez de nem így volt. Néhány nappal már bevonult ide ugyanis báró Lehár Antal katonákkal a Dunántúlról, ahol gróf Sigray Antallal helyreállították a rendet és kisebb - nem annyira véres és látványos, de mindenképpen eredményes - takarítást végzett a valóban bűnös városban katonáival

Az első világháborút követő évek egyik legjelentősebb eseményei a „királypuccsokként” a köztudatban lévő események, melyekre talán soha nem esett kellő hangsúly a magyar történetírásban[1]. Ezeket az eseményeket – amelyeknél helytelennek tartjuk a „puccs” kifejezést, hiszen egy jogfolytonosság teljes helyreállításáról, tehát restaurációról volt szó - általában esetlegességük okán szokás csak tárgyalni, nem pedig kellő történelmi súlyuk szerint, amelyet ténylegesen jelentenek. Jelen kis írás erre tesz azonban kísérletet.

A király második restaurációs kísérlete (1921. október 20 – november 1.)
Az első visszatérési kísérletéből több következtetést is le kellett vonni az itthoni legitimistáknak. Az első és legfontosabb az volt, hogy a királyi hatalmat visszaállítani politikai és jogi megoldásokkal többé nem lehet.