Székely László születése 115., és a bemutatott, izgalmas életű Mikes János pappá szentelése 110. évfordulóján látott napvilágot a több mint 40 év után megjelent kötet. A mai napig porosodnak olyan művek az asztalfiókokban Magyarországon, amelyek hiteles képet adnak koruk egyház- és társadalomtörténetéről. Így a most ismertetet kötet, amely szintén asztalfiókból került elő, bepillantást nyújt az olvasói számára a méltatlanul elfeledett egyházi személyiség, gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspök szerteágazó életéről és munkásságáról.

Hazánk történelmében számos olyan egyéniség – egykor országosan ismert férfi és nő található, akiket a hálátlan utókor elfeledett. Hosszú a lista, akikről legalább évente egyszer meg kellene emlékezni, azért mert értékvesztett liberális világunkban ma fáklyaként loboghatna emlékük. Példaképek lehetnének a mai vágtató és hitetlen, a gyűlölködésektől terhelt önző világunkban. Eme sorok írója hisz az autoritás (tekintélyelvűség) előremutató és értéket megtartó erejében és főként hisz a Gondviselő Istenben, aki szeretetre tanítja szentjein keresztül az emberiséget és így minket, magyarokat is. Tekintélyen persze nem az erőszak által létrehozott hamis tekintélyt, hanem a valláserkölcs alapján állók példaadó köz és magánéletéből fakadó tekintélyét értem.

A monarchiák berendezkedéséről, hatalommegosztásról való diskurzusok során gyakran előtérbe kerül Lengyelország példája, amikor az uralkodói jogkör korlátozása és a királyi hatalmat korlátozó hagyományok megtartása mellett vagy ellen érvelünk. Munkámban a lengyel „nemesi köztársaság” berendezkedését veszem górcső alá. A szállóige, miszerint „Lengyelországot az anarchia tartja fenn.” több mint egy évszázadon keresztül legfőbb érvnek bizonyult a lengyelországi központi hatalom megszilárdítása ellen. Ez az első hallásra nonszensz megállapításnak tűnő közhely, születésének korában nem volt teljesen alaptalan.

Év vége közeledtével egy kis színes anyagot gondoltunk közzétenni az oldalainkon. Korábban egy cikkben már írtunk róla, hogy milyen érdekes lett volna, hogyha perszonálunió valósult volna meg a Mexikói Császárság és a Magyar Királyság között. Most egy még kevésbé ismert epizódról szeretnénk szólni; osztrák és német monarchista telepesek jelenlétéről Texasban. Az érdekes történelmi epizód felvillantása mellett célunk az is, hogy bemutassuk, hogy egy dinasztia és a hozzáfűződő dinasztikus hűség és politika milyen perspekívát képes hordozni önmagában is az alattvalók számára.

Istenben boldogult IV. Károly király lelkébe mélyen belevésődött a magyar szent korona értelme. Trónra léptekor azonnal sűrgett a koronázás mielőbbi megtartását. Lelkiismeretesen készült a nagy közjogi aktusra és mély jelentőségű szertartásra. Átgondolta, átelmélkedte annak minden részletét. Mint egy papjelölt a szentelés előtt, oly elfogult és összeszedett volt a király a koronázás előtt. Többször volt alkalmam az előkészület idején vele beszélni.

A Szentkorona-tan jelenleg meglehetősen népszerű téma mind a közbeszédben, mind pedig különböző publikációkban, sőt hovatovább a helyzet úgy áll a kormányzati diskurzusba is belekerült, az éppen küszöbönálló alkotmányozási munkában, amelynek ugye nem látjuk most még a mikéntjét és a hogyanját. Népszerű, közkedvelt, valamennyire hálás is a téma, azonban az erről szóló értékezések nagyobbik része meglehetősen híg, a viták – ha vannak – pedig parttalanok, mert van valamilyen okkult-habókos vadhajtása ennek a beszédnek, amely a kilencvenes években ráragadt és nem tud onnan kimozdulni.

Aki kézbe veszi Kees Teszelszky nagyszerű könyvét az első ránézésre, azt mondhatja némi előítélettel, hogy a Szent Koronáról már mindent megírtak a történészek és jogtudósok, így nem sok újat mondhat ez a könyv. Azonban ez a könyv más, mint a Szent Koronáról szóló monográfiák többsége.

2010. május 15-én 90 éves korában elhunyt Rudolf magyar királyi herceg (1919-2010), Boldog IV.Károly magyar király és Zita királyné hatodik gyermeke, Ottó trónörökös testvéröccse.

Magyarországon egykoron nagyon fontos volt a címek és a rangok pontos használata. A két világháború között, amikor ennek szabályai a médiában is megjelentek, a szabályok nagyobb nyilvánosságot is kaptak.

Ifjabb Andrássy Gyula grófot 1920. január 12-én, egy harminc tagból álló miskolci küldöttség megkereste azzal a kéréssel, hogy képviselje Miskolcot az összehívandó nemzetgyűlésben. Andrássy nagyon meglepődött, mert nagyon váratlan volt a felkérés de kisebb hezitálás és gondolkodás után elvállalta, hogy képviselje a nemzetgyűlésben Miskolc városát. 1920. január 18-án, Miskolcon a Korona szálló (ma: Avas szálló) nagyterme adott otthont Andrássy programbeszédének. Miskolcon elmondott beszédét azért érdemes közelebbről megvizsgálni, mert a Tanácsköztársaság bukása után itt ismertette a politikai gondolatainak kifinomult apparátusát. Expozéjának első szakaszában determinálta a kialakult helyzetnek fontosságát, illetve, hogy miért fogadta el a felkérést.