Ifjabb Andrássy Gyula grófot 1920. január 12-én, egy harminc tagból álló miskolci küldöttség megkereste azzal a kéréssel, hogy képviselje Miskolcot az összehívandó nemzetgyűlésben. Andrássy nagyon meglepődött, mert nagyon váratlan volt a felkérés de kisebb hezitálás és gondolkodás után elvállalta, hogy képviselje a nemzetgyűlésben Miskolc városát. 1920. január 18-án, Miskolcon a Korona szálló (ma: Avas szálló) nagyterme adott otthont Andrássy programbeszédének. Miskolcon elmondott beszédét azért érdemes közelebbről megvizsgálni, mert a Tanácsköztársaság bukása után itt ismertette a politikai gondolatainak kifinomult apparátusát. Expozéjának első szakaszában determinálta a kialakult helyzetnek fontosságát, illetve, hogy miért fogadta el a felkérést.
A sikertelen restaurációs kísérlet után a IV. Boldog Károly királyt, és Zita királynét az országból kitoloncolták.[i] A királynak nem volt maradása többé az országban. 1921. november 3-án drámai eseményeknek lehettek szem és fültanúi a nemzetgyűlésben a politikusok, részesei lehettek egy olyan eseménynek, amelyet az ország csak három ízben tapasztalhatott meg. A törvényhozás előtt feküdt az a törvényjavaslat, amely megfosztotta a tróntól a Habsburg-házat újra. A detronizációról szóló törvényjavaslatot több napon keresztül vitatták meg az Országház falai között. Ez az írás ennek a „detronizációs vitának” az elemzésére tesz kísérletet.







